Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1903

14 ságára. Hog}' mennyire fontos a távolságok helyes megítélésénél a két szem együttes működése, a tapasztalás is eléggé igazolja. Két szem használata mellett a cérnát könnyen a tűbe fűzhetjük, ellenben nehezen megy ez, ha csak félszemünkkel nézünk. Vagy ehhez hasonló kísérletet végezhetünk, ha egy gyűrűt fonálra akasztva nyílásával magunk előtt tartunk és egy meglehetős hosszú (körülbelül 60 cm) egyik végén kampóban végződő pálcát a gyűrű nyílásába akarunk helyezni kampós felével. Minden nehézség nélkül sikerül ez, ha mindkét szemünkkel nézünk, ellenben legtöbbször mögéje vagy eléje találunk és legkevesebbszer a gyűrűbe, ha félszemünket ezen művelet végzése alatt becsukva tartjuk. A szem alkalmazkodó képessége is hathatós segítő társunk a tárgyak távolságának és ezzel kapcsolatban nagyságuk megítélésében. Tudjuk, hogy a szem ezen képessége abban áll, hogy lencséjének változó domborulatot tud adni, aszerint amint közeli vagy távoli tárgyakat szemlél. Ezen alakváltozásokat a szem a hozzácsatolt mozgató izmok segélyével végzi s így a végrehajtott izommunka nagyságából mindenkor képes az öntudat megítélni a tárgyaknak tőlünk való távolságát és nagyságát. így pl. ha szemünket valamely távoli toronyra irányítjuk, a szemnek föl és alá történő mozgásaiból következtetünk az izomérzetek folytán a tárgy valódi nagyságára s viszont a toronyig terjedő út megmérésére szükséges előre és visszafelé történő szemmozgásokból könnyen megalkothajuk a toronynak tőlünk való távolságát. Ezen alkalmazkodással kapcsolatos izommunka nagyságának helyes felfogása nagyon fontos a tárgyak nagyságának és távolságának megítélésénél, mert a téves alkalmazkodás számos csalódás forrásává lehet. Ilyen optikai csalódás részesévé leszünk a helytelen alkalmazkodásból kifolyólag, ha szép, tiszta nyári időben a puha pázsiton heverészve az égboltozatra, tehát a végtelen távolságra, irányítjuk tekintetünket. Ekkor a szemünk előtt röpködő kis bogárkát igen könnyen a messze távolban röpülő madárnak tartjuk, mert tekintetünket a végtelenre irányítottuk ; ha azonban szemünket a bogárra szegezzük, azonnal véget ér a csalódás. Hasonló természetű és ugyanezen alapon fejthető meg az a tévedés is, amelyet téli időben észlelhetünk, ha szobánk ablakán keresztül a csendesen aláhulló hókristályok esését nézzük s eközben az ablaknál közelebb eső tárgyra pl. magunk előtt kinyújtott kezünkben tartott késhegyre szögezzük szemünket. Ezen közeli tárgyra való alkalmazkodás azt a csalódást szüli, hogy úgy látjuk, mintha a hópelyhek az ablakon belül a szobában hullanának alá. Megjegyezzük azonban, hogy midőn a tárgyak nagyságáról és távolságáról beszélünk, különbséget kell tennünk a tárgyak abszolút és relativ nagysága és távolsága között. A tárgyak abszolút távolsága és nagysága azt mutatja, mennyire van a táígy a szemlélőtől s ezen távolság alapján milyen nagynak ítéljük őt. A relativ nagyság és távolság pedig a látott tárgyak és tárgyrészletek egymáshoz viszonyított távolságát és nagyságát ismerteti meg velünk. A térben elterülő tárgyak tőlünk való távolságának és nagyságának meg-