Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1901

Gyula. Szeretni haj ! Mondják, hogy itt szeretnek, Hát akkor mit akarnak énvelem ? Hisz őket én csak gyűlölni tudom ! Látó. Gyűlölni? Miért? Gyula. Miért ? Te kérded ezt ? Szeressem azt, ki ellenemre van, Kinek gyalázat az, mi szent nekem ? Mondd meg az éjnek, mondd a napvilágnak, A gyűlölet helyett szeressenek : A napvilág az éjt s az éj a nappalt ! Látó. Oh ! csak az éjnek nincs köze a naphoz, A napvilág nem oly gyűlölködő, Körében ez az árnyt is megtűri. Gyula. Ugy mint ti engem itt, ugye ? Igen — Látó. De mondd, mitől a fényben is az árnyék ? Ugye, azért van sötét, mivel A napsugár elől be van takarva ? — Nyisd meg szived, ereszd be azt a fényt. Gyula. Látó, a szivemet én megnyitottam, S nyomon el is töltötte azt — az éj. Van benne fény is, van. De olyan ez, Mint a midőn a tikkadt éjszakában Hadúr haragszik s tomboló dühében Czikázó tűznyilát lövöldözi. Látó. S az égiháború után — Gyula. Ugy-e A bábabukra ? *) — Haj ! mit ér a fának, Ha már a villám szerte roncsolá ! Látó. De jó öcsém, Gyula, hol itt a villám ? Gyula. Kiméld a szót, hiszen hiába ontod ; Hegesztő ír kell a beteg sebére, Nem czifra szó, csöngése bármily édes. — Oh az a Mór, az a tiszta szende Mór ? Jó bátya hozd el őt nekem. Siess ! Látó. Helyes, öcsém, de hallgass ám szavára, Ha hihetetlen is, a mit beszél. Csak oly nemes, csak olyan tiszta szív kell, Mint az övé, akkor már semmi sincs, Ami nehéznek volna mondható. Gyula. Hiszen azért vagyok ilyen, mivel Szavát oly éhen s szomjasan lesém. Azért van most, hogy harcz tusáz szivemben. De már csak hívjad, édes jó öreg. *) Bábabukra = szivárvány. Tájszólás.