Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1901

Látó. Hivom, hivom. (El.) Gyula. Ha ő közelbe van, Nem gyűlölök; a mig velem marad, Oh addig könnyű, addig nem tudok Ellenkezőre csak gondolni is. Csak a magamlét hosszú perczeiben Érzem, mi az, ha szív meg értelem Békétlen tusán vetekszenek . . . A szív s az ész ! — De tudja-e a szív, És tudja-e az ész is, mit akar ? Közöttük ür, de bennük is azonkép. Egyszerre ennyi sok. Ki fogja ezt Betölteni ! Hadúr, nagy Istenem ! Vagy nem szabad nevedben bizakodnom? Kiáltsam azt, hogy : Jézus, Jézusom ! De más-e ez ? Vagy tán csak uj neved ? Ki lát, ha éj, sötétség van körötte? Hej, hej! Gyula! de gyönge vagy, de gyönge! Mi ez? Csend! Jön. — Nem ő, ez a király. (Sietve el ; Mór, Baja, Bajna jönnek.) Bajna. S a merre csak tekintünk, mind magyar, Ugy-e ? Mór. Magyar. Árpád szemében is Felcsillogott a köny, midőn e hegyről, Pannónia sz. hegyéről Benézte mind e végtelen sikot, Melyet hazául szerze nemzetének. Baja. Oly szép is innen, oly határtalan. Mór. Igaz fiam, és szebb e helyt mint másutt. Csak jöjjön el e hegyre a magyar, Itt megtanulja majd a honszerelmet. Itt megtanulja majd, mi a haza, S magyarnak lenni mily dicső dolog., Nagy föld, a mit beláthat itt szemével, És mind magyar, a merre csak tekint. De a haza az több e róna földnél, Az éggel is, a mely reánk borul, Egyek vagyunk; az is honunk, hazánk. Bajna. a ki magyar, az mind bejut oda? Mór. a ki igaz magyar, az mind bejut. Bajna. Az Isten is magyar s az angyalok ? Mór. Nekünk magyar, de néki máshol is Tanyáznak gyermeki, a kik szivének Csak ép oly édesek, mint mi vagyunk.