Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1899

47 azonban, ki a nyelvi ügyben eddig tett engedményeket is soknak tartotta és neheztelését a nádor iránt is kimutatta, a miért ez a nemzeti ügynek, készséges közbenjárója volt, a királyi válasz a felsorolt méltányos és jogos kérelmek lajstromát egy rövid és nem sokat mondó törvényczikkbe zsugorította össze, a mely mint 1836. III. t. cz. ismeretes és öt pontból áll. Az első pont ismétli, a mit már föntebb láttunk, hogy a törvények két nyelvű szövege közül kétség esetén a magyar tekintendő elhatározónak ; a második pont szerint a pereskedők a kir. táblánál pereiket magyarul kezdhetik s folytathatják, a kir. udvari főtörvényszék pedig azokban szintén magyarul köteles ítéletet hozni. A harmadik pont megengedi, hogy minden hiteles kiadásnak' szokott bevezetése és befejezése magyarul készíthető ; a 4. azt mondja, hogy oly helyeken, a hol magyarul szokták a sz. beszédet tartani, az anyakönyvek is magyarul írandók s végül az 5. szerint az ó-aradi oláh mesteri és papi előkészületi intézetben magyar nyelvi tanszék felállításáról ő felsége kegyelme, sen rendelkezni fog. Ily hosszú és nagy reményekkel kezdett országgyűlésnek eredményével a nemzeti ügy lelkes harczosai nem lehettek megelégedve s mivel az országgyűlés már befejezése előtt állott, reményük sem lehetett ujabb engedmények kieszközlésére. A nyomott hangulatot tetemesen enyhítette volna, ha a felség beleegyezik a rendeknek Klauzál kezdeményezte azon utolsó kérésébe, hogy engedje magát az alsó táblától magyar nyelven üdvözöltetni. A közbenjáró nádor azonban az utolsó ülésen tudomására hozza a rendeknek, hogy utolsó óhajuk sem teljesülhet, mert ő felsége most még deák üdvözletet kiván. J) A többség tehát 1836. május 2-án azzal a kellemetlen benyomással távozik Pozsonyból, hogy a nemzeti ügynek még mindig kevés barátja és sok ellensége van. A nyelvügy az 1839/40. országgyűlésen. A nemzet jogos kérelmeinek minden téren tapasztalt visszautasítása nem csak nem csüggesztette el a küzdőket, hanem inkább edzette erejüket s fokozta a nemzet tevékenységét. A bécsi kormányban is mindinkább gyökeret vert ugyan az a meggyőződés, hogy nem sokáig fogja már útját állhatni a megindult reformtörekvéseknek, de azért az 1832/36. országgyűlés után még egyszer a reactio terére lépett, ismét megkisérlé a szabadelvű szellem elnyomását, hogy ingadozó önkényes uralmát tovább is fentarthassa. Számításában azonban csalódott, mert erőszakos rendszabályaival az ellenzék számát még inkább szaporította s a szabadság után való vágyat még Szilágyi S. : A magyar, nemz. tört. IX. 405.