Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1899

45 deket, hogy a czélra nem vezető erőszakosságtól tartózkodjanak s alázatos kéréssel ismételjék óhajukat. Az ellenzéki szónokok közül Fáy András, Pestvármegye második követe támadta legerősebben a bécsi kormányt s követelte nyelvünk jogát. „A mit eddig — mondja — nyelvünk érdekében nyertünk, azt mindig megfelelő áldozat árán nyertük a kormánytól". És habár a természeti sajátunkat vettük is meg, nem sajnáljuk az áldozatot, mert a haza oltárára tettük azt. Bizton reméltük, hogy a kormány, mely nyelvünk érdekében tett engedményeket szájédesítőül szokta használni keserű áldozatok után, most sem fog szűk marku lenni. . . . Mig nincs nyelvünk — mondja továbbá — pedig nincs, a míg nem országos, a míg törvényeink idegen szavuak, addig nemzet sem vagyunk, hanem ugyanazon fejedelem és törvények alatt élő népcsoport, nem díszes épület, hanem kőrakás összetartó czement nélkül, mely az első rezzenésre összeomlással fenyeget." J) Hazánk lakosainak két osztályától félti az ellenzék nyelvünk haladását : az egyikbe a maradiak tartoznak, a kik attól tartanak, hogy gyermekeik a latin helyett sok okosat fognak tanulni s így csakhamar elárasztja az országot a veszedelmes felvilágosodás, mely a fennálló rendnek nem mindenkor barátja. Azt akarják ezek, hogy törvényeinket egyedül a tanultak értsék, hogy így osztályuralmukat tovább is megtarthassák. A másik osztályba azokat sorolják, a kik a nemzeti nyelv pártolásában nem látnak egyebet merő hiúságnál. Hiába bizonyítgatja Nagy Pál, hog}' a nemzetek oly sorban, a mint a latin nyelvet elhagyták, következnek a műveltségben egymás után, a többség, jóllehet kívánatosnak tartja nyelvünk haladását, a szóban forgó erőszakos módot mellőzve, újítja meg a felség előtt kérelmét. Erre a feliratra nem sokáig késett a királyi válasz, a mely most sem nyújtott semmivel sem többet, mint a mit már előbb is megadott. A jogos kérésnek ismételt megtagadása a rendek elkeseredését még inkább fokozta. A kerületi ülésben megszerkesztették a harmadik feliratot is, 2) metyet az országos ülésen 1835. decz. 12-én vettek tárgyalás alá. A szenvedélyesebbek a felírást pártolták, a mérsékeltebbek pedig a nádor közbenjárását óhajtották igénybe venni. Nógrádmegye második követe a tagadó kir. válaszban a nemzet lealacsonyítását és megvetését látja s a kormányon kívül magát az uralkodót is kíméletlenül megtámadja. „Ezen választ — mondja — nem tudom összeegj^eztetni ő felségének azon nagylelkűségével, hogy a koronázási összeg felét a M. Tud. Akadémiára adta. Vagy ezen válasz jutalom akar lenni azért, hogy a nemzet az ausztriai házat többször megmentette ? Jól tudjuk, hogy a feje!) Magyarorsz. közgyül. jegyzőkönyve. 1832/36. XII. 449. 1. 2) Az 1832/36. orsz. gyül. Írásai. 425. sz.