Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1899

44 is be kellett látnia, de ezzel szemben ott állott a hatalmas Metternich, a ki inkább pártolta az országgyűlés feloszlatását, semhogy a magyarok nyelvök ügyében ujabb engedményt nyerjenek. ') S egyelőre ő volt az erősebb. Az utolsó sürgető kérése az volt a rendeknek, melyet az úrbéri tárgyak ügyében készült feliratban intéztek 1835. szept. 21-én a felséghez. 2) Erre a királyi válasz 1835. okt. 5-én leérkezett s "kedvezőtlen volt. A nemzet jogos kérését azzal a szokott frázissal üti el, hogy a nemzeti nyelv virágzását leghathatósabban eszközli az 1792. évi 7. t. cz. és az 1805. évi 4. t. cz. alapelveire való támaszkodás, vagyis az elsőség mindig a latin nyelvet illeti meg. A törvények tehát ezután is két nyelven szerkeszthetők, de eredetinek a latin tekintendő.

3) Hogy a külföld hogyan gondolkozott ezen természetellenes állapotról, hogy a magyaroknak saját nyelvökért küzdeniök kell, mutatja azon angolnak nyilatkozata, ki az 1825-iki diéta alatt Pesten ezt mondá : „A ti szabadságtok, uraim, nevetség. Hiszen azért küzdőtök, hogy a saját nyelveteken szólhassatok. S melyik vad népnek nem ad erre jogot a természet ? S mi az, kitől e jog megtagadtatott?" 4) Elgondolható tehát, hogy a rendeket is mélyen sértette és elkeserítette a kir. válasz, a minek a kerületi ülésen szerkesztett s nov. 24-én tartott országos ülésben tárgyalás alá vett viszonválasz eléggé világos kifejezést is adott. A többi közt mondá: „Súlyos csapásként ért bennünket a f. évi okt. 5-én kiadott királyi válasz, mely pusztán megtagadja azt, a mi a legszentebb természeti jus, a mit egy szabad nemzetnek törvényes fejedelmétől még kérni is keserű, el nem érni pedig oly fájdalmat okoz, melyet szavakkal kifejezni nem is lehet." 5) Ki is akarták fejezni elégedetlenségüket és kérésük jogos voltát tettleg is, a mennyiben a törvényjavaslatokat ezután magyar nyelven akarták szerkeszteni és így is juttatni a király elé. A rendeknek szándékolt cselekedete ha nem is ütközött volna törvénybe, de a törvényellenességnek legalább is látszatával bírt volna. Sietett is az elnök figyelmeztetni a rendeket eljárásuk veszélyes voltára, melyben nem csak szakítást látott az eddig dívott szokásokkal, hanem valóságos törvényszegést. Törvény kötelezi ugyanis a nemzetet arra, hogy kérelmeit Írásban njaijtsa be a királynak s ezt felírásnak mondjuk. Szerinte azonban a törvényjavaslatok, míg a kir. szentesítést meg nem nyerték, a nemzet kívánságait fejezik ki, tehát felírások. A felírásokra pedig az 1805. 4. t. cz. azt rendeli, hogy magyar s latin nyelven terjesztendők ő felsége elé. Ismételten kérte tehát a renSzilágyi : A magy. nemzet tört. IX. k. 299. 1. 2) Az 1832/36. orsz. gyül. írásai. V. k. 208. 1. 3) U. o. V. 312. 1. 4) Kölcsey Ferencz Naplója 73. 1. 5) Magyarország közgyül. jegyzőkönyve 1832/36. XII. 464. és u. a. orsz. gyül. Írásai. VI. 19. 1.