Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1893

8 nap hátulról világítván meg hajónkat, a messzeségben előttünk sötétlő, folyton mozgó tenger a föl-fölszókkenő, fénylő hullámtaréjokkal egy széltől mozgatott, óriási, sűrű fenyveshez hasonlított, a melynek szétváló lombjai közt mintha egyes, fehérre meszelt házikók integetnének felénk. A látóhatáron hol itt, hol ott tűnik föl egy-egy szélmalom-alak, melyben, a mint közeledik, egy-egy vitorlás-hajóra ismerünk. A tengernek és a balpartnak vizsgálata közt oszlott meg folyton figyelmünk, melyet ugy esti hat óra körül Póla vont különösen magára. Utunk jó messze vezetett el e hires hadi kikötőtől, de még ide is ellátszottak a kikötő erődítései, melyek a komáromi erődítéseket juttaták eszembe. Sohasem felejtem el azt a néma levertséget, mely a hét órai ebéden úgyszólván az egész társaságon erőt vett. Szótlan, sápadt alakok ültek a pompásan teritett asztalok mellett s mig egy részünk czitromos borral és fölalámozgással iparkodott a háborgó gj^omrot csillapítani, folyton folyvást ritkultak soraink azoknak támolygó távozása miatt, a kik a hajó karfájához támaszkodva akaratlanul magokra vállalták a tenger szörnyeinek táplálását. Az esti tiz órai theázás alatt a tenger hullámzása lassanként csendesülni kezdett. A hajó fedélzetén soká nézegettük a ragyogó csillagokat, melyeknek vigasztaló fénye mellett lassanként elfeledtük előbbi gyötrelmeinket. Ez egyébként újra erőt vett rajtunk a kényelmetlen kabinokban, hol két-három ember izzadta végig a kinos éjszakát szűk ágyakon várva, mikor száll szemeire egy kis jótékony álom. A nyugtalanul töltött s alig pár órai szendergést nyújtott éj után másnap, jun. 25-én öt órakor már ismét a hajó fedélzetén szemléltem Dalmácziának baloldalunkon elmosódott partvonalait. Amint Lyssát, majd Lagostát is elhagytuk, elértük a tengernek azon pontját, a hol már nem láttunk egyebet, mint a végtelen, foj^ton mozgó víztömeget és a ritka felhőzetű eget. A legutolsó szilárd pont is eltűnvén szemeim elől, jobban, mint valaha, kezdtem dobogó szívvel érezni, hogy igazán Isten kezében vagyunk ! A szél meglehetős erősen fujt, a hajóra fölhúzták a vitorlákat is és hajónk gyorsan szelte a fodros vízfelületet. Ezen a napon már a tengeri betegség csak kivételesen támadott meg közölünk egy-két gyengébb idegzetűt s most már inkább a folyton növekedő hőség kezdte éreztetni ernyesztő hatását. Az idő vidám beszélgetés mellett gyorsan repült s figyelmünket kizárólag a tenger pompás szinváltozatai kötötték le, a melyekre vonatkozólag számos megfigyelést jegyeztem be uti-naplómba. Az egyik jegyzetem igy hangzik : Ha az ember a hajó hátulján a már lefelé szálló nappal szemben nézi a hajó mögött elmaradó hosszú, keskeny, tört hullámsávot, a viz gyönyörű kék-gálicz színében fénylik. Ha pedig az ember a hajótól tűrt hullámokat oldalvást szemléli, okvetetlenül eszébe ötlik a homerosi [tccn/.iá()sog jelző. Pingálni sem lehetne szebb szürke márványt, mint a minőnek látszik a viz tö-