Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1893

9 mege a haladó hajó közvetetlen közelében ; nem hiányzanak még a fehér erek sem, melyeket fehér habszalagok alkotnak. Sokat lestünk delpJiinekre, de az Adrián nem láttam egyet sem. Annál jobban megijesztettek e borjú nagyságú, fürge állatok a konstantinápolyi aranyszarvban, a mikor sebes vágtatásukkal, Isten őrizte, hogy fel nem bontották csónakunkat. A delphin helyett annál több alkalmunk volt sirályokat láthatni. Naplómban erre vonatkozólag a következő följegyzést találom : A sirály galambnál nagyobb, egészben fehéres szinű, hosszú csőrű madár. Szárnya hamuszínű s csak a végén van egy kis fekete folt ; farka fehér, csőre és lábai sárgásak. Majd csoportosan úszkálnak a viz szinén, mint a vadréczék a Dunán, majd egyenként vagy csoportosan repkednek kóvályogva a viz fölött. Repülésök rendszerint nehézkes, mozgásuk lomha ; sokáig ellebeg egy helyen s ha meglát valami zsákmányt a tengeren, nem várt sebességgel csap le prédájára ; gyakran minden látszólagos ok nélkül is érintve végig szeli a viz szinét, hasonlóan ahhoz, a mint azt fecskéinknél kiki megfigyelheti. Hangjuk, melyet repülés közben hallatnak, siránkozó gyermek nyafogó hangjához hasonlít. Ugy éjfél körül kikötöttünk iBritidisiben, melynek élénk, villamos világitásu kikötőjéből egy a miénknél négyszerte nagyobb hajó ép akkor indult India felé. Alig állt meg a hajónk, rengeteg olasz gyerek lepte el annak minden részét, tolakodó módon és visító hangon kínálva áruit. Szerencsére, nem volt olasz vagy franczia apró pénzünk, az osztrák meg nem kellett nekik s így nagy nehezen mégis sikerült őket lerázni magunkról. Brindisiben nem szálltunk ki, meit hajónk csakhamar tovább folytatta útját. Mikor junius 26-án reggel ugy hat óra körül ismét a hajó födélzetére mentem, jobbról már eltünedezett Apulia partvidéke, mig balról Albania kopár hegyei kezdtek szemünkbe ötleni. Az otrantói szorosban a kellemes hőmérsékű levegőben már annyira jól éreztük magunkat, hogy egymás után hangzott el ajkunkról a fölkiáltás: „Deus nobis haec otia fecit!" Baloldalunkon az „infames scopuli Acrocerauniae" meredtek az ég felé, előttünk pedig az Othonos-szigetek mögött lassanként föltűnt Korfu-szigetének legmagasabb hegye, a Monte S. Salvatore. 12 órakor Korfu város kikötőjében rövid időre horgonyt vetettünk. Korfu vagy Kerkyra szigete ugy nagysága, mint történelmi szereplésénél fogva egyike a legkiválóbbaknak az ión szigetek között. Az ötszáz nyolczvannyolcz négyzet-kilométernyi hegyes völgyes területen körülbelül 80,000 lakós él leginkább olajfa, szől5, czitrom, narancs, füge stb. termelésből, állattenyésztésből és kereskedésből. Fővárosa, Korfu, mintegy 25—30,000 lakost számlál s egy félkört alkotó öböl déli csúcsán fekszik, gyönyörű kilátással a tengerre, a mit csak a város előtt elterülő kis Vidó-sziget zavar meg némileg. Az öböl igen élénk képet mutatott. Számos nagyobb és igen sok apró hajó körül nyüzsgött, forgott a sok csónak, melyeken a régi hagyományokra emlékeztető ügyességgel és merészséggel forgolódott, izgett, mozgott a barna