Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1889

— 21 — sátor tisztét az atriensis vitte. Ez volt megbízva a felügyelettel a házban és háztartásban mint udvarmester; később azomban az udvartartás kiterjedtével s a foglalkozások felosztásával voltak külön atrienses, kik felügyeltek a ház kincseire, a tisztaságra az atrium és imagines körül, s egyáltalán a tisztogatást végző rabszolgákra vigyáztak, milyenek voltak a diaetarius — szobagondozó az egyes lakosztályokban zetarius vagy diaetarcha néven is ; — vendégfogadásra servus ab hospitiis, a zenekar tagjai, a kapus — ianitor vagy ostiarius —, ki ós szokás szerint mint valami kutya, lánczhoz volt kötve. Figyelmet érdemelnek még az actor és villicus —- számtartók —, kik munka- és könyvvezetők is voltak egyszersmind. Lehettek férfiak* vagy nők is. Nagyobb birtokon az actor vezette a számadást, a villicus a gazdaságot s mindkettő a procurator alá volt rendelve. Kisebb gazdaságnál az actor és villicus egy személy is lehetett.

1) Idetartoztak : a cellarius — éléstárnok —, promus — sáfár, — kik a cella penaria — éléstár — és vinaria — pincze —, továbbá az élelmi szerek fölött vitték a felügyeletet, innen : procurator peni és condus /ríw/«j=fökonyhamester. Némelyek megemlítik a suppromus-1, kinek volt segédje is — amanuensis; ezek — cellarii — vezették a rabszolgák számadását. Valamint a cellarius, úgy a negotiator — bankár — állása is mindig bizalmi volt. Ez utóbbiak a tartományokban uraik helyett a pénzügyeket vitték. Insularii — házmesterek — a nagy bérházakban — insulae — a pénzbehajtással — ex actor ad insulas — voltak megbízva. Említik a nagyobb házaknál szokásos arcarii-ket — kincstárnok —, úgyszintén a silentiarii-ket — csendfenntartó —. Ez utóbbiak tisztét régente nem ismerték, de a byzanczi udvarnál jelentékeny hivatallá — kamarásság — vált. A silentiarius a nyugtalankodó rabszolgákra ügyelt fel, de csak városokban. Medici, medicae, chirurgi, iatraliptae. Az orvosi tudomány Rómában későn tudott tekintélyre vergődni, s eleinte azt csak külföldiek űzték. A görög Archagathus volt az első, ki Róma építésének 535. évében jött Peloponnesusból Itáliába. Az ö szemfényvesztő modoruk a járatlan nép előtt kezdetben csodálkozást keltett, a mi azomban rövid idő alatt bizalmatlansággá, sőt irtózássá vált. Cato minden áron iparkodott fiát a görög orvosoktól s az orvostudománytól visszatartani. A miből könnyen lehet következtetni, hogy az akkori orvosok a mindennapi gyakorlatban nem igen tartóztatták magukat vissza a lelkiismeretlenség bizonyos nemétől, s joggal hányhatták nekik szemökre a charlatánság bizonyos fokát és mértékét, a miért gyakori gúnyolódásnak voltak kitéve. A rómaiak az orvosi tudománnyal még Plinius korában is keveset foglalkoztak, jóllehet az oly jövedelmező volt, sőt éppen ezen ok alacsonyította le >) V. ö. Becker, Gallus, 134—137. 1.