Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1889

— 15 — tores — gyakoroltak, kimaradhatatlanul beállt a kényszerűség, hogy az adós, miután összes vagyonát feláldozta, kénytelen volt nejét, gyermekeit, s végre magát is rabszolgaként eladni. Kivált a germánoknak volt szokásuk koczkára tenni szabadságukat ; a vesztes vásárra vitetett el. Az éhség is sokszor oly mértékben szorongatta a tartományokat, hogy önként beálltak rabszolgáknak, csakkogy nyomorult életöket fönntarthassák. Embervadászat szempontjából legkegyetlenebbek voltak az adószedők, kik, ha megcsíphettek egyeseket a rómaiaktól függő tartományokban, azokat irgalmatlanul elhajtatták rabszolgacsordáikba. Hogy ezen ember-vadászatok mily terjedelműek lehettek, következtethetjük Nikomedes bithyniai király jelentéséből, ki Kr. e. ioo-ban azt irja, hogy képtelen kiszolgáltatni a római hadsereghez megkövetelt emberjárulékot, mivel az adószedők minden munka- és fegyveres erőt elhajtottak rabszolgának. De az igazi és fő rabszolgakereskedök és hajhászok mégis a kalózok voltak a középtengeren, kik berontva a tengermelléki országokba, különösen a görög szigetekre, rablást űztek. A delosi egyik vásáron egy napon 10 ezer rabszolga kelt el. Pompeius megsemmisíté ugyan a kalózokat, de azért később is fönmaradt a szokása az efféle kereskedésnek. V. ö. Buschmann, 38. 1. Rabszolgaszerzés állami uton. Az adást-vevést az állam a quaestorok—pénzügyi tisztviselők — által eszközölte. A mami capere szóból származik a mancipium elnevezés. A közeli rokon vagy egyébként összetartozó rabszolgákat nem volt szabad egymástól elválasztani. Minthogy az eladás nyilvánosan történt, ezt hasta-dárda-által jelezték; innen a kifejezés: sub hasta venire v. sab Corona venire is, mivel az eladó rabszolgák koszorút viseltek fejőkön. A corona az állami eladásnál azt jelentette, hogy a rabszolgára vonatkozólag az árusok a hiba vagy vétség tekintetéből semmi biztosítékot nem nyújtanak. Azomban a corona viselése Vespasiánus, Titus és Domitiánus alatt már nem volt gyakorlatban. Előbb sem viselték a vásárban, csak a hadi foglyok eladásánál. Magán emberek az adást-vevést kikiáltó — praeco —jelenlétében eszközölték a piaczon. A rabszolgát felállították egy magas kőre ; innen de lapide emptns. Azomban a tulajdonosok gyakran egész csendben adták el személyesen rabszolgáikat. A rabszolga-vásáron próbát is tetettek az eladandóval annak ügyességét, képességét stb., illetőleg. Ha a kikötés ellenére a rabszolgában hibát találtak, az egész üzlet megsemmisült s a pénzt vissza kellett fizetni. A zenében, tánczban, általában a művészetek különféle nemeiben jártasabb, szebb, drágább rabnőket, továbbá a házban születetteket — vernae — nem állították ki a piaczra, hanem saját sátraikban tartották őket. Az erre szánt hely többnyire a forumon fekvő Castor-témplom szomszédságában volt. A csekély értéküeket minden jótállás nélkül adták el, s annak jeleül azok fejébe szőr-