Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1888

15 is az istenek haragjának jeléül tekintik, a mely biztosan jelzi a bekövetkezendő vérengzést (XI, 52). A megfagyott harmat, a dér (/7 oxißrj, m'cxt'rf) természetesen már nem oly kedves jelenség a költő előtt, mint a harmat, sőt egyenesen xaxij — gonosz, ártalmas — jelzővel illeti (5, 466), a melytől a tengerből megmenekült s később a városba siető Odysseus nagyon fél. A harmatnak reggel felé való keletkezését a vnqoíq jelzővel fejezi ki a költő (17, 24), a kinek figyelme még a dér képződés föltételeire is kiterjedt. Határozottan látjuk ezt Odysseusnak azokból a szavaiból, melyekben elmondja, hogy dér és jég rakódott le a pajzsokra, mintán a Bore as lecsendesedett (Booúco neoóvxog, 14, 475) A homerosi kor embere előtt valamint az esó, ugy a hó (ó vufexó^) is Zeustól származik, a honnan a költő a hópelyheket Zeus lövegeinek (xfjla) is nevezi (XII, 279), melyeket Zeus akkor küld a földre, mikor már előbb a szeleket lecsendesítette (XII, 281). Ez utóbbi körülmény jelzése ujabb adat a költő éles megfigyelésére, a mennyiben tudjuk, a hó legsűrűbben és legnagyobb pelyhekben szélcsendes időben esik. A havazás ideje a tél. Egy ily havas téli napot ir le a költő a XII, 278 sk. verseiben, a melyekben elmondja, hogy a hó nagy tömegekben lepi el a hegyek tetőit és csúcsait, a földmives lotosmezejét és termékeny szántóföldjeit; még a szürke tengernek partjait és öbleit is ellepi a hó, melyet a nyaldosó hullámok nyelnek el ; mindennek fölületét hó takarja, ha Zeus zivatarja kitör. — A hópelyhek sűrűségéhez (iïaueiaî, xctgcfeicci ncpááeg) hasonlítja a költő a görögök nyilainak özönét (XII, 156), Odysseus szóbőségét (III, 221), a fénylő sisakoknak, a dudoros pajzsoknak, az erősen kidomborodó lábpánczéloknak és a kőrisfalándzsáknak hemzsegő sokaságát (XIX, 357). A hideg Boreas hajtja a hideg (ipvxgaí) havat a hegyekre, a melyek hóval boritottan (J'Í(fOfíz) félelmes nagyságukkal igen alkalmas hasonlatul szolgálnak Hektor félelmes megjelenésének szemléltetésére (XIII. 754). — Ilyen hóval fedett hegyekül emiitik az eposok a thrak hegyeket (XIV, 227). a lydiai Tmolost (XX, 385), a krétai hegységeket (19, 338) és az Olympost (I, 420; XVIII, 186). — Abból, hogy a hónak oly nagy szerep jutott a hom. hasonlatokban, elég alaposan következtethetjük, hogy mindaz, a mit az eposok a hóról és havazásokról mondanak, nem csupán a költő phantasiájának szüleményei, hanem a valóságban is többször kellett Görögországot és Kis-Ázsia partvidékét hónak borítani. Hogy ilyen nagymérvű havazások jelenleg sem ritkaságok az említett helyeken, szavahihető utasok bizonyítják. (Buchholz I, 16 1. 5. jegyzet). Nem ismeretlen az eposok költője előtt a jégeső' (fi%ú).aia) sem, a melyet szintén a Boreas hoz magával (XV, 170). Ritkábban történik említés a jég-röl (o xoi'oxaXXoç) és a hol előfordul is (pl. 14,477), csak vékony réteg alakjában látjuk "föltüntetve. Folyóknak, tavaknak oly mérvű befagyását, hogy az egész viz egy jégtömeget képez, Görögország lakóival mai nap is bajos elhitetni. ;.