Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1887

S mig Róma az ünnepi fényben merülten Győzelmi örömre ragyogva derül, Kisértget a mult komor árnya körültem És lelkem a régi időkbe merül. Mit sírba sodort le a századok árja, Elzengi a tenger echója hiven, Legördül a múltról a zord lepel árnya, Feltűnnek a harczok a földkereken. — És látom a máglya tüzét ködös estén; Nincs éjjel, a láng szakadatlanul ég, Vadállat elé kerül annyi keresztény. És Neró kaczagja : tovább, nem elég ! — Elhulltak, elestek a vad Juliánok, Mint szikla erősbül a szent kegyelet, Megismerik éjszak, a déli virányok : A fény kisütött a sziv éje felett ! — S közelget a tévtanok ördögi árja, Tévelygve habozva az emberiség, — . „E jelben a győzelem!" — égi szavára, Elpusztul az éj, kiderül a nagy ég! — Néró hová tünt le ? hová az oroszlán ? Elhultak azok, nyomukat ne keresd ! Nem ép 1 e trón soha, bibora foszlány, Helyette ragyog fel a hit, s a kereszt I És multak az évek, az ár leragadta, — A trónuson egyszerű szerzetes ül, És Róma világ feje leszen alatta, Lovagkor erénye dicsőn nemesül. Örökre beszéli, regéli Canossa, A mult sűrű árnyai nem fedik el : Fenn ül magosan, hogy Ítéletit oszsza, S a bűnös előtte remeg, vezekel ! S hogy multak a századok, — égi varázszsal Itália boldog aranykora jő, Feltűnik az uj reneszánsz ragyogással : Os Róma művészete tűnik elő. — Itt végzi Da Vinci ecsetje csodáit, Itt hangzik elő Ariosto dala: E szellemi pompa örökre világit, Életrehivója a pápa vala, —