Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1886

. . . Mi más e nap, ma ötven év után, Midőn egy ország népe ünnepel, Es millióknak ajkán zeng neve S fohásztól arad a hivő kebel. Midőn bibor palástttal ékesen lép Áldozni szent oltár elé, Melynek félszázadon keresztül éltét, Láng-buzgalommal szentelé. Hosszú, nehéz volt útja, — óh nehéz, Amelyet végig küzde gondtele ; De óh a merre járt, a merre kelt, A Szentlélek malasztja volt vele ! Az Üdvözitő szent igéje ajkán, Szivében égi szeretet .... Igy járt az ifjúság előtt a pályán, Melyet tudásra vezetett. Székesfehérvár, Győr, Drégely-Palánk, Dicső nevét örökre hirdeti Ott állanak szilárd emlék gyanánt El nem múló nagy alkotásai. Egekbe nyúló karcsú, büszke tornyok, . Márványból épült templomok . . . Csengő szavaknál ékesebben zengik Si m o r t — az áldott főpapot! Magyar Sión keresztes ormain Ott áll a nagy mû ! O bevégezé ! ! A századokra szóló alkotásnak Oroszlánrésze ezzel lett övé. Mi fenségest a tudomány megadhat, S mit ihlett perczében művész Szépet, nagyot teremthet, — összegyüjté S elmondja ma: a munka kész! Bakács Tamas örökre szép műve . . . Az ahitatra keltő boltozat . . . Pázmány beszélő márvány szobra fenn . Mind mind az ő lelkére vallanak. Ki ma e fénytől csillogó falak közt Arany miséjét mondta el, S miként dicső nagyoknak legnagyobbja Hol alkotott : ott ünnepel ! . . .