Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1885
a zonyos korlátlanságot kell tulajdonitanunk. Mert noha a szellemit és istenit utolsó okában fel nem karolhatja is, ezek mégis az ö hatáskörébe tartoznak ; és habár a mig természetszerűen ismer meg valamit mindig ama közvetítésre van utalva, ugy ezen megismerési módja szerint is mindig magasabbra emelkedhetik ; és mennél fönségesebb az igazság, mit elér, s mennél világosabb a gondolat, melyben azt szemléli, annál jobban fejlödnek erői. Az észnek eme tulajdona tehát a létnek, melyben gyökeredzik fönségét minden testi dolog felett újból is előtűnteti és kezességet nyújt a lélek örök fenmaradására nézve. Mert ha az érzéki életműködés csak bizonyos mértékig fokozható, ugy, hogy ha ezen mértéket felülmúlja, az érzés a maga princípiumára rombolólag hat ; megfordítva pedig az intellectualis tevékenység, minél magasabbra fokoztatik, annál jótékonyabban hat saját princípiumára, ebből mást nem következtethetünk mint azt, hogy ezen princípium természete szerint arra van rendelve és képesítve, hogy a neki sajátos módon az igazság teljes ismeretére jusson és azt folyton szemlélje. S mert az a földi életben lehetetlen, ugy az ember épen a léleknek a testtől való elválásától várhatja fensöbb életének befejezését. Sz. Bonaventura igy fejezi ezt ki: „Minden megsemmisülhető virtusra (képesség) az aránytalanul kiváló objectum rombolólag hat és inkább természetes, hogy a közepesben mint a legnagyobbban lelje örömét; de az eszes lélek, a mely a nagyobbat és legnagyobbat fel tudja fogni nem emmiatt fogja fel kevésbé a kicsinyt, és inkább találja örömét a legnagyobb világosság megismerésében és az Isten bölcseségének felfogásában mint valamely teremtvény megismerésében. Tehát a tárgygyal való összehasonlításból következik, hogy az eszes lélek halhatatlan." 1) Ugyanezen következtetéshez vezet egy másik tény is, mely szerint mig az embernek érzéki tehetségei folyton növekedve, midőn már egy bizonyos fokot elértek, hanyatlani kezdenek, addig a szellemi erőknek semmi határ szabva nincsen. Sz. Bonaventura azt mo.idja: „Minden romlandó substantiának munkáló képessége idővel elavul és hanyatlik, de az eszes lélek munkáló képessége sem nem hanyatlik sem el nem avul : sőt inkább megifjodik, mert a régiekben van a bölcseség és a hosszú időben az okosság; tehát saját munkáló képességünkből beláthatjuk, hogy az emberi lélek halhatatlan." 2) »Omnis virtus corruptibilis laeditur ab objecto improportionaliter excellenti, et magis nata est deleetari in medio, quam in extremo : sed anima rationalis intelligens majora et maxima non propter hoc pejus intelligit minora, et magis delectatur in cognitione summae lucis et perceptione sapientiae Dei, quam in cognitione alicujus creati. Ex comparatione igitur ad objectum colligitur animam rationalem esse immortalem.« S. Bonaventura in 1. 2. Dist. 19. art. 1. qu. 1. '-) »Cujuslibet substantiae corruptibilis operatio antiquatur et senescit in tempore : sed animae rationalis operatio nec senescit nec antiquatur: imo iuvenescit, quia in antiquis est sapientia et in multo tempore prudentia (Job. c. 12); ex propria ergo operatione intelligere possumus, animam humanam esse immortalem.« Bonaventura ugyanott.
