Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1885

13 és ezt nemcsak lehet, hanem kell is feltennünk, mert különben Istenről, mint ilyenről a szó szoros értelmében nem is szólhatnánk. De váljon minő alapon állithatjuk, hogy Isten akarata, tekintettel a világ egyik vagy másik dolgára, annak természetében nyilvánítja magát? Ami valamely dolog természetéhez és lényegéhez tartozik, azt a dolog sem önmagának nem adta, sem más természeti dologtól nem kapta. Igaz ugyan, hogy az egyik természeti dolog a másikat substantiájára és így természetére és lényegére nézve is átváltoztatja, amint ez tényleg minden chemiai egyesülésnél megtörténik ; de habár átalakítja, mégis csak a teremtő hatalom által már eleve meghatározott testté alakulhat az át, mert a természetben minden szám és mérték szerint van berendezve. Tehát Isten az, kinek minden dolog természetét és lényegét köszönheti ; az ő akaratával tehát mindennek mindabban, a mit saját természetétéből kifolyólag cselekszik, össze kell egyeznie. De ha ez igy van, ugy napnál világosabb, hogy a dolgok természetszerű működésében Isten akaratát mintegy nyilvánítva látjuk. Hogy tehát kikuttassuk, mi szándéka Istennek a lélekkel a halál után, ha váljon föntartja-e vagy sem, ugy a mondottak szerint csak a lélek természetét, annak kívánságait és hajlamait kell kikutatnunk ; ha az a hallhatatlanság után természetszerűen vágyódik, ugy ebből a tényből is következik, hogy Isten akarata azt örökké fentartani. Canzen mondja : „Minden jó, melyre a dolog természeténél fogva törekszik, annyiban felel meg az Isten akaratának, mert ebből megtanuljuk, hogy mit határozott Isten e dologról. így a halhatatlanság nemes ajándéka az, melyre a lélek természete mint olyan alapítva van s a melyre az folyton törekszik. Tehát Isten akaratjának megfelelöleg nem szabad a lelket az ö természete ellenére egy ily adománytól megfosztani vagy azt megsemmisíteni." ') Hogy pedig a halhatatlanság utáni vágy minden embernél megvan, azt ugy bizonyithatnók, hogy minden egyes emberhez ez iránt kérdést intéznénk. De minthogy ez lehetetlen és eredménytelen munka volna, mert in infinitum menne, elég ha a legjobb és legnemesebb emberekkel tesszük azt; ha ezek igent mondanak, ugy megnyugodhatunk benne, hogy az emberi természet követelményével állunk szemben. Cicero igy szól e kérdést illetőleg: „Váljon kételkedel azon, hogy a természet sajátságát a legjobb természetből kell meríteni?"

2) Ugyanily szellemben nyilatkozik Aristoteles is „TToUrixa" cimű munkájában midőn mondja: „Ha a természetet vagy valamely dolog természetes voltát akarjuk megismerni, ugy annak legjobb és legtökélyete,) »Alles Gute, wozu die Sache von Natur andringet und hinarbeitet, ist dem Willen Gottos insoweit gemäss, dass wir daraus lernen, was Gott über der Sache möchte beschlossen haben. Nun ist das edle Gut der Unvergänglichkeit, wozu die Natur der Seelen an und vor sich selbst aufgelegt ist, und auch dahin immer vortschreitet. So ist den dem Willen Gottes gemäss, wider die Natur der Seele, einer solchen Gabe sie nicht zu berauben, oder zu vernichten.« *) »Num dubitas, quin specimen naturae capi debeat ex optima quaque natura ?« Cic. Tusc, I. 14.