Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1882

15 alany saját magának illetését tapasztalja. Innen van azon régi nézet, hogy minden érzet egyúttal önérzet is. Ezen önérzet nemcsak az önt feltételezi, a ki működik, a ki tudja^ hogy illetve van; de feltételezi annak azon működését is, mely az érzést felfogja. A természet erői kölűnböző módon működnek, de oly működést, mely magára a működő tárgyra irányulna, nem ismerünk; biztosan lehet tehát állítani, hogy a physiologia soha sem fogja ezen tüneményt megfejthetni. Ha valaki tehát azt mondja, hogy az érzés semmi egyéb, mint azon tömecsmozgás, mely az agyban történik; ez csak annyiban igaz, hogy valahányszor bizonyos érzés keletkezik bennünk, mindannyiszor szükségképen az agyban is egy bizonyos változás áll be a tömecsmozgásban. De maga az érzés nem lehet anyag működése, mert az anyagnak ilyen működéséről a természettudomány semmit sem tud. Lehet két működés egymástól oly elválaszthatatlan, mint — Fechner találó hasonlata szerint — a körnek homorú és doború oldala, mégis ugyanazon dolognak csak különböző oldalai maradnak azok, melyek soha sem fognak egyenlőknek látszani ; a kört mindig homorúnak látjuk a körből, domborúnak a körön kivül álló helyről. A tömecsmozgás csak egyik oldala a tüneménynek, s a természettudomány csak ezen oldalt látja ; másik oldala a tüneménynek a lélek működése, s ha azt is látni kívánjuk, azt csak más helyről, a psychologia teréről szemlélhetjük. Találóan jegyzi meg azért Du BoisReymond a physiologia egyik legkiválóbb képviselője, hogy az analyticai mechanikának, s így természettudománynak is határa a nem szabadakarat, mint régen hirdették a természettudósok, hanem már maga az érzéki érzés. Du Bois Reymond e nyilatkozatot a német természettudósok és orvosok 1872-iki lipcsei nagygyűlésén tartott fölolvasásában tette. A fölolvasás tárgya a természettudomány határáról szól. E beszéd nyilt tiltakozás azon elhamarkodott nyilatkozatok ellen, melyet egyes elkapatott természettudósok — minden való alap nélkül — világgá bocsátottak az ember szellemi működéséről. Fontos e nyilatkozat, mert a legkiválóbb természettudósok előtt történt; de fontos főleg azért, mert a materialismus egyik legkiválóbb képviselője tette azt. E nyilatkozatnak még a következő helyei érdekelnek bennünket. Az atomokat — úgymond — magokat sem ismerjük, általuk az öntudatnak még legcsekélyebb jelentkezését sem tudjuk megmagyarázni. E problémát megoldani reményünk sincs, mert az elénk gördülő akadály transcendentalis. A természettudomány határa, melyen túl nem mehet, ott kezdődik, a hol az öntudat föltűnik. A physiologiában csak akkor lehetne szó teljes biztosságú ismeretről, a milyen tudással az astronomiában találkozunk, ha az minden egyes szellemi nyilatkozásnál megtudná pontosan mondani, mely idegsejtek és idegrostok és mily irányban működnek. Oly vívmány volna ez, milyennel eddig a tudomány