Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1877

H rek közt sok egészen hitetlen találkozik. Ellenben mind a tudományok, mind a vallás barátai voltak azon szép elmék, kik az emberi ismeretek minden ágában legtöbbet változtattak, javítottak. A nagy elméjű Kepler, ki az égi testek pályáját oly pontosan felismerte, bevégezve nagyszerű müvét „a világok összhangzatáról," könyve vége felé igyimádkozik: „Hálát adok neked, Uram és Teremtőm, hogy teremtményeidben ezen örömet, kezeid müve fölött ezen gyönyört nyújtottad. Alkotmányaid dicső voltát az embereknek hirdettem, a mennyire véges szellemem végtelenségedet fel tudta fogni. Ha valamit mondottam, a mi hozzád méltatlan, azt bocsásd meg kegyesen." Oerstedt, ki a delejesség viszonyát a villamosság iránt kutatta, igy ir : „A kutatás természetében van, hogy az örökkévalót keresse a dolgokban," — és bebizonyítani törekszik, hogy a tudomány természete kívánja, hogy müvelése vallássá fejlődjék. Egyik beszédében pedig mondá: „Az utókorban reánk váró halhatatlan dicsőségnek mély, nagy gondolata méltó a nemesek fáradalmaira. De ha a név halhatatlanságát nem egy magasabb halhatatlanság reménye vezeti; ha az nem az örök élet visszfénye: mi lenne az más, mint egy üres légvár, árnyék, mely semmi testtől nem jön, egy igéret nélkül való szivárvány, mely a földi anyag cseppjein át semmi fensőbb fény világát nem mutatná?" Volta, ugy nyilatkozott, hogy mindent jól összevetvén és megfontolván, arra a meggyőződésre jutott, miszerint „a kath. hit még az ész előtt is megállja helyét, és minden helyesen gondolkodó magáévá teheti azt." Ampere-nek halálos ágyán egyik barátja olvasni akart a „Krisztus követése" cimű könyvből; de a nagy tudós mondá, hogy az egészet könyv nélkül tudja. Meglehet, hogy a minden vallást lerázott egyének soraiban némelyek nem értik, de minden vallásos tudós saját tapasztalatából tudja, hogy a hitrendszer a tudományos törekvésben nem hátráltatott soha senkit. Az egyháznak, mely a rabszolgának leszedte lábairól a láncokat, nem szokása békóba verni a tudományt. Hitrendszeréül csak a tévelyektől óvja meg a maga hiveit; nem láncokat, hanem szárnyakat ad az elmének. A hitbeli meggyőződés nem lankasztotta Hunyadi honszerelmét, nem bénította Zrínyi vitézségét, nem szegte szárnyát egy Vörösmarty költészetének, O'Connel szabadságérzetének, Montalembert lelkesedésének. Tagadhatatlan tény, hogy a legnagyobb és legműveltebb emberek mind vallásosak voltak: mert bennök legtisztábban és legtökéletesebben nyilvánult az emberi szellem természete ; szemök a természet és saját lelkök mélyébe látott; tekintetök átlengett a mindenségen : azért látták Istent müveiben mindenütt. Csak a felületes műveltségű féltudós, ki saját szűk látáskörét az egész világ látáskörének képzeli, csak a ki a tárgyak külsejére tapad, — dicsekedhetik azzal, hogy a vallást nélkülözheti. Az,