Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1877

9 lai törvényhez alkalmazkodnak, anélkül hogy arra csak gondolnának is, hogy másként is lehetne. Természetesen ez főleg a megelőző vallásos nevelésnek tudható be, és nem ritka ama gyönge korban is a gyermeki alázatosságnak és engedelmességnek szép erénye. Mindazáltal, habár a gyermekeknek engedelmessége nagyrészt öntudatlan, mégis hozzászoknak a rend, szorgalom és erkölcsiséghez. Mihelyt pedig felnevekednek, és az irányt kijelelő törvényeket méltányolni kezdik: örömest és önelhatározásból kezdik teljesíteni azt, amit eddig többé-kevésbbé vak engedelmességből tettek. Magától semmisül meg azon ellenvetés, hogy a nevelésben minél több szabadságot kell engedni. Az igaz, hogy a gyermekben sok jó tulajdonság is van, és hogy az önkedvéből is munkára hajlandó. De hogy e munkakedv ne váljék fellobbanó-szalmatüzzé, szükséges, hogy a gyermek a törvény szava alatt végezze munkáját. És minthogy a gyermekben még nem fejlett ki az ész és törvény hatalmának érzete, azért a törvények külsőleg eléje lépnek és tőle feltétlen engedelmességet követelnek, hogy e fegyelem alatt áldozza fel saját akaratát. A vallás-erkölcsi érzelmek e korban még nem oly erősek, hogy külső tekintély támogatása nélkül a gyönge kor tettei fölött uralkodhatnának, és annál inkább szorulnak e támaszra, minél nagyobb szüksége van a magasabb gondolkodó erőnek is ily vezetésre. Nevelési hiba volna tehát a helytelenül felfogott szabadelvű nevelés cimén a még nem kész akaratot késznek nyilvánítani, és mint nagykorút szabad szárnyakra bocsátani. Icarusnak meggondolatlan, önfejű repülése annyi évezredek óta jelzi Daedalus atyának veszélyes és káros engedékenységét. Azon gyermek, a ki azt teheti, ami neki tetszik, valóban semmit sem cselekszik, vagy egyedül saját érdekét hajhászsza, és — mint mondani szokás — a dolognak könnyebb végét fogja. Az ily engedékenység következtében a gyermek öntetszelgő, önfejű lesz, és gondolkodásában hiányzani fog a szilárd, józan talaj. Tehát a gyermek tanuljon gondolkodni, de gondolatai ne csapjanak át képzelmi világának határain. Főleg a középiskola korosabb ifjúságának számára követelnek nagyobb szabadságot. De az ilyenek önnön magukkal jőnek éles ellenkezésbe. Mert ha azt akarják, hogy az ifjak szigorúbb fegyelem nélkül, benső ösztönnél fogva minden erényt megszerezzenek: ugy igen előnyös képet alkotnak az ifjúság erkölcsi erejéről. Ha ellenben azt vitatják, hogy csak képmutatásból és szolgai érzülettel alkalmazkodnak a törvényekhez, melyeknek megtartását az ész és vallás ajálja: ugy az erkölcsi sülyedtségnek igen alanti fokát tételezik fel. De tényleg ugy áll a dolog, hogy a jó és rosz bennök folytonos küzdelmet ví, a jót méltányolják és szeretik, de nagy nehézséggel teszik. E nehézség nemcsak az ébredező szenvedélyekből ered, hanem az