Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1874

4 úgyszólván még homályban volt, Europa pedig még sokkal későbben kezdett abból kiemelkedni, mely ha mindég nem is egyenlő, de mégis oly fényt árasztott a műveltség első nyomaira és lassankénti fejlődésére, hogy abból méltán következtethetünk az emberiség műveltségének történetére. Minél mélyebben hatolunk vissza az ősidőkbe, minél inkább elemezzük azon mondákat, melyek az egyes népek őseredetéről szólanak; annál inkább kitűnik, hogy Ázsia az emberiség őshazája. Maga a tudományok és művészetek történelme is, melyet a Nyugat annyi fáradsággal magáénak szeret vallani, Keletre vezérel bennünket vissza. Ha az ujabb történelem, mely majdnem kizárólag Európára és ezen kivül az európaiak által alapitott gyarmatokra szorítkozik, művelt népekről szól, ekkor némi egyformaságot tüntet föl, mely ezen népek műveltségének hasonlóságából okvetlenül következik. A műveltség ezen hasonlósága által az összes müveit nemzetek egy nagy nemzettestté lesznek. Egy egészen más képet nyújt azonban, az ókor történelme. Ezen korban, azon népek, melyek a műveltség magasabb fokára emelkedtek, semmiféle tekintetben sem voltak tagjai, egy oly nemzet testnek, minő az európai; nem voltak egy világrészre szorítkozva, hanem elvoltak terjedve, az akkor ismert világrészek mindegyikében ; nem voltak egymással kapcsolatban sem műveltség sem valami közös vallás köteléke által. Az egyes népek azon módon, amint az éghajlati viszonyok magokkal hozták a műveltség azon fokára emelkedtek, a mely állami szervezetük vagy vallási törvényeiknek megfelelt, innen magyarázható meg azon nagy különbség, mely az ókori népek műveltségében mutatkozik. A történelem bizonysága szerint Egyptom és Görögország műveltsége is Indiába, mint forráshoz vezethető vissza, és miután ugyancsak a történelem bizonysága szerint a fönemlitett két nemzettől származott át a műveltség a többi nemzetekre, igy tehát méltán állitható , hogy az emberi műveltségnek bölcsője India, innen terjedt el először nyugat s későbbi időkben déltől éjszak felé. Ezen országban, a forró éghajlati viszonyok, a buja természet korán fölkelté az indokban a heves képzelmet, a kedély mélységét és a szellemi tehetségek fejlesztésére inditá, mely azonban túlnyomólag ábrándos — költészeti és hitrejtelmileg — szemlélődő irányt vett. Ezen irány nemkülönben a vallási babona az indok sokoldalú és tudományos képzettségének hátrányára volt; mindazonáltal a fönmaradt emlékek egy gazdag ősrégi irodalomra engednek emlékeztetnünk, nem volt tudomány vagy művészeti ág: mint a bölcsészet, orvostan, mértan , csillagászat, épitészet s főleg a nyelvészet, mely kitűnő művelőkre nem talált volna az indokban. A történelem az indok régi történeti adatait, részint a görög Írókból, főleg azok irataiból meríti, kik Nagy-Sándor vagy Seleucus-Nicator, India