Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1859

8 „Scythák, honszerzők, hadrontók, népeket-örzők", s rá pillanték a gyermekre. Ez Homér! kiáltá Aurél, s öszvecsókolám a rá — ismerésért. Tudom én, hogy nagy irót nagy szépségeiben kell szemelött tartani: de nekem minden emlékeztetés kedves, s ha valami felöl az eránt vagyok meggyőződve, hogy akkor leszünk aztán ott, a hol lennünk kell, amidőn tulajdon virágainkat ugy fejtjük ki, hogy azok a tetőig jutottakéhoz illjenek. Jaj annak, a ki a magyar szép arcot megtagadja! de ez a szép magyar arc sokat nyerhet az által, ha az idegenek szépségeiket a saját arc szépségének nemesítéséül általhozzák. Gyönyörűségekkel eltelve olvasám fa Lakos Nápolyi Levelét is, és a Papp Bevezetését Római Leveleihez. Édes barátom, a Te leveledet, s a Horváth Endréét, s a Pápayét Kisfaludynak köszöntésével, én az nap vevém, mely engem életemnek 64-dik évébe léptete, (oct. 27d.) — Sokáig köztetek nem maradok többé. De ha majd literatúránk ily virágokat fog termeni, mond ezt kérlek: Mint örvendne 0, ha ezt láthatná, s csókold-meg képemben, a ki nemzetünkre úgy vonand fényt. p S mi is az én egész érdemem, melyet Te is nagynak nevezel ? Én egész éltemet nehéz munkában töltém, s mely kevés az, a mit tevék, míg péld. Kisfaludy, a maga csudálást érdemlő géniuszával, mintegy játszva futá meg az egész nagy és nehéz útat? Nemitél az igazságosan, a ki ezt, az legelső munkáját tekintvén is, nem mondja. Én e részben ismerem magamat; ismerem a mi jó bennem van, de ismerem hiányaimat is. Erdélyi Leveleim s Szallusztom, melyen harminc évek óta dolgozom, azonban magammal is azt fogják talán hitetni, hogy nem éltem haszon nélkül. Erdélyi Leveleim másoknak nyerik meg javallatokat, Szalluszt a magamét. E levelemet házasságomi 19-ik visszafordúlóján írom hozzád, hogy ennek örömeit neveljem. Légy Te feleségemnek is, s Emil, Antonín, Bálint és Lajos fiijaimnak, s Eugenia, Thalia és Iphigenia leányimnak, barátjok, s engedd, nekem azt az örömet, hogy szereteteddel állandóan dicsekedhessem. Élj szerencsésen. — Pannonhegyén, decemb. 15-én 1822. Kazinczy Ferencnek Guzmics Izidor tiszteletét, baráti idvezletét. Ha első leveled nagy férfiú büszkévé teve, a második, melyet novemb. 20-án vettem, büszkeségemet egészen megnemesítette, oly férfiúnak közölvén velem bizalmát, kitől már csak ismertetni is dicsőség. — Te abban nekem nem csak Ítéletedet mondád el néhány most virágzó magyar Írókról, hanem be is vezetsz bajosan, de dicsőséggel folytatott éltednek, s tisztelettel koszorúzott házadnak szent röjtökébe, s beavatod a még nem látott idegent, annak szent titkaiba. — Első leveled megengedé nekem azzal hízelkednem magamnak, hogy arra nem egészen voltam érdemetlen * a második megpirított, azt tevén előttem bizonyossá, hogy koránt sem oly nagy érdemünk, melyet becsén feliül jutalmazni ne lehessen. —