Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1859

19 jan, a kik írunk, festetnénk magunkat és mindaddig, míg végre teljesen eltalálnak, hogy pályánk hívei később is ismerhessenek. Es midőn ezt óhajtom, nem a magunk öröméért akarnék gondoskodónak tetszeni, mert mit nyerünk mi az által? hanem a később élendökért. Ha nekem kedves ismerni elődjeinket képeikről, mely hamis szerénytelenség volna azt hinnem, hogy akár milyen voltam légyen, a későbbek örülni nem íognak képem birtokán ? A te örömed, édes barátom, megerősít e hitemben. Sorba veszem leveleid cikkelyeit. — Nem mind javaihatom, a mit ifjú íróink cselekesznek, sőt azt javalom inkább, a mit Thaisz monda minap két zsebkönyveink felől, ifjabb iróink magyarságát említvén; de rólok nem is itélek sanyarúan, mint Döbrentei, ki örömemet oda magyarázza , hogy ezek az én tanítványaimnak bizonyítják magokat. így vádol engem még az engem szerető barát gyanúja is, s Isten bizonyságom, minden érdemem, az az, vétkem nélkül. Nem azért szeretém én azt, a mit Neologiszmusznak mondunk itt, mert az engem xiezetövé tehete, hanem azért levék vezető, mert meg valék győződve, hogy ez az út bennünket kies, és boldog tájékra vezet. A javalás nekem is kedves, és a kinek nem az, vessen követ rám. De oly rettenetesen magamba szerelmesedve kell-e engem képzelni, hogy nekem minden jó, ha magamat kedvelve láthatom ? s mint érdemlem én

fazt a pirító vádat, hogy semmit sem kedvelhetek magáért a dologérti Én viszont a mi kedves Döbrenteinkben találok valamit, a mi eránt szeretnék úgy megtévedésben lenni, a hogy ö van reám nézve. Az erdélyi Muzeum kiadása, és az az igen sok jó, a mit ő Kolosvárt teve a kezdők körül, öt arra szoktatá, hogy az idegen dolgozást mindég a maga tetszése szerint szeretné elváltoztathatni. Mindenki a maga szemével lát, s tisztelnünk kellene a más szabadságát; el kellene mondanunk mit gondolunk, de igen ritkán kellene másokért gondolnunk s tennünk; Döbrenteinek ritkán jó a mit ifjaink csinálnak; én pedig öt arra kérem, hogy nézze el csak, ha mi, tudniillik ö és én azon esztendőkben, a melyekben most van Sédely, Kovacsóczy, és másokért, adtunk-e ily jó darabokat, s vessen hozzá, hogy ezek a kedves mázolgatók mit adnak majd negyven, s hatvan esztendős korokban. Sédely a Schiller haramiájiban most is ád egy éneket, melyet én ángolul (pedig angolul nem sok leckét vettem — elbetegesedém, midőn Hajnóczy küldé hozzám a nyelv mestert,) hamarább megértenék mint magyarul: de épen ez a lelkes Sédely oly darabokat is ada már, melyeket, kevés változtatással, szeretnék magaménak mondani. Egy szóval édes barátom, Döbrentei és én igen szeretjük egymást, de gondolkozásaink nem mindég egyek, s ez nem rosz, hanem jó, s igen jó. Inkább tudja a természet, mint mi, ha használ-e, a különbözés. Szophoklesznek kiadásai felöl a Cancellárius Teleki Bthecája Indexéből szólhatnék, mert a Fabricius Bth. olta sok új kiadásai jelentek meg, de betegeskedésem alatt úgy össze hányám könyveimet, hogy napokba is kerülhetne felkeresése. Legjobb lesz az eránt Döbrenteit szóllítnod meg, ki Bécsben mulatván, akár a Bthekáriusoktól vehet feleletet, akár a könyvárosoktól. Stolberg az idősb testvér, Szophoklészt német fordításban adta, két kötetben, s én azt bírtam; de egy asszony elkérte, s tőle mások elvitték, igy elveszett. így jártam Wielandnak XXVI. kötetével is. De a görög tragikusok kevés kedvelöt fognak nálunk találni. Azon-