Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1859

20 ban te nem az vagy, a ki sokaktól óhajts olvastatni. — Ismered-e az édesb Euripidészt? Szallusztom élőbeszédjét még sem rakta ki Werfer, Kassán. De reménylem, húsvétig olvasni fogod. Theresiámat újra elolvasám leveled vétele után. Nem úgy szeretném én azt adni; de a ki minden sora, minden betűje mellett azt kérdi: „Nem töről-e itt a Censor"? soha sem ír jól. Az az asszony szerete minket, és mi is őtet. A mit Drétára nézve írsz, az nekem is érzésem az ügynek gyújtó is kell, oltó is, s szükkeblüségre mutat egymást meg nem érteni, s utálást csak a fondorok érdemlenek, ő pedig az nem volt. Ha megláthatlak valaha, elmondod nékem szóval, a mit papirosra tenni nem óhajtanál. Ha meglesz választva követője, add azt kérlek, tudtomra, s mond el, mi lélek fija az? — Az én Zircem sehol sem találtatik; pedig Takács kettővel ereszte el magától. Bár te küldhetnél számomra Witkovicshoz, Horváthnak a m. Theátrum felől írt hexametereivel, melyeket soha sem láttam. f Te tehát Pannonhalmon, s a név tőled jő, és érettem. Erezd, hogy szeretlek, s nagyon szeretlek, mert nagyon becsüllek. — Már nem csak fenn, hanem kinn is járok, s kertészem és inasom nevetnek, mint avatom magamat az ő mesterségekbe, mint ások gödröt fáimnak, mint ültetem, és mint térek vissza sáros kézzel. A tavasz visszaadja erőmet. — Élj szerencsésen! Apr. 28-án 1824. Édes barátom! Werfer Kassán el vala foglalva nem tudom mely német munka által, s két holnapig tartóztatá azt, a mit végre íme vészesz. Mégcsak négy nyomtatványt vettem; a többi Kassán van. E postával küldöm el e négyet. Kérlek, ha valamely jegyzésed van rá, tudasd azt velem. Látasd ezt tiszt. Horváth Endre úrral is. Midőn ezt most nyomtatva olvasám, nem mondhatom mely visszáson hata meg, benne sok holmi. Nem rosz a mit mondok, de nem úgy szerettem volna mondani. A ki nem javaihatja a mit itt mondok, talán megbékél velem azért, a mit tőlem Cicerótól veszen. Mert az egyez a szeretett színnel. De Szallusztot nem a szerint kell fordítani, mint Cicerót, mert a kettő a Róma nyelvén sem egyformán szóll. Jankovics Miklós azt a megbecsülhetlen barátságot mutatta erántam, hogy nekem megküldé a Mátyás király Bibliothekája Szallusztját. Az Codex membranaceus, és hogy a Mátyásé volt, mutatja cimere az első lap alján, megküldé a Don Gabriel spanyol fordítását is királyi pompával nyomtatva (a könyv ára négyszáz forint pengő pénzben). Össze hasonlítóm az én fordításomat a hercegével, s örülök a magaménak. Édes barátom, 1825. én ötvenedik esztendejét fogom tölteni litteraturai pályámnak. Szeretném akkorára kiadni Szallusztomat, Cicerómat, Erdélyi Leveleimet. A két utolsó munkám bizonyosan fog tetszeni, de nem az első; azonban elég nekem, hogy az első nekem tetszik. Élj szerencsésen. Ajánlom magamat barátságodba!