Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Esztergom, 1857

6 jok közt a madaraknál, a víziek közt a halaknál leginkább mutatkozik. A külbefolyáson alapuló okok közöl legnagyobb figyelmet az érdemel, melylyel az embernem az állatok földirati elterjedésére hatott, melynek fontosságát csak néhány nagyobb részt házi állatjaink családjából idézett példa kétségen kivül helyezi. A ló, eb, tulok, tyúk, patkány, moly, balha sat. az ember által juta általános elterjedésre. Sőt a most említettek közöl némelyek szelidülten bizonyos tájakon honosítva ismét vadállapotba tértek vissza. Ez történt a lóval, mely vadon csak Középásia sivatagain tenyésze, s Délamerikába az újföld fölfedezésekor a spanyolok által szakadt; de korunkban tömegesen nemcsak honosítva, s szelídítve terjed ki a Hudzonöböltöl a Tűzföldig: hanem ugyanott, különösen Pompasban vadon is tanyáz. A tulok, mely szinte az ó világból származék át az újba, Délamerikában most vadon él s bőreért erősen vadászszák. A vadkan Európából házi állatkint viteték Ej szakamerikába, s jelenleg nyugati Savanna vadonca. A patkány, mely amerikai benszülöttnek látszik, s Európába a közép-korban juta, most már Australiában is honos. Az európai méh, mely ha a raj megszökhetik honunkban is vadállapotot ölt, Amerikába átvéve most Missisippi s a mellékfolyamok hosszában vadon rajzik. A fölidézett néhány példából láthatni, hogy egyes körülmény az állatok földirati elterjedését célzólag mily munkás tényező lehet! s habár a természet áthághatlanoknak tetsző gátokat emelt is az állatok általános elterjedése ellen, minökül az égbe meredező hegyláncolatokat, és a íöldet körülövező világtengereket lehetetlen föl nem ismernünk; mégis ezen örök válfalakul emelkedő akadályakon egy magában jelentéktelen körülmény, valamely uszó jéglap vagy fatörzs, erőt vesz, s az állatot egyik világrészből a másikba átszállítja. Alig van egyszerűbb tünemény mind tengersikon a szárazföldtől gyakran száz mértföldnyi távolságra némely moszatféléket hullámoktól ide s tova sodortatva látni, melyek apró héjancoknak lakásul szolgálván a hullámgyürük által idegen martokra tereltetnek, s igy az őshonoktól elszakadt állatkák önkénytelen új hazába telepítetnek. A mexikói öbölből kiinduló tengerömlés, mely egészen Neufundlandig fólnyomúl, innen irányát Island s Irlandnak vévén az azori szigeteknél lekerül, egész fatörzseket hajt az európai partokhoz, melyeket a Missisippi árja az újvilág legtávolabb részein tövöstől kitépvén hullámaival a tengerbe sodrott. E törzsek hal- puhány- s rovarpetékkel megtelve vettetnek ki Europa földjére, s az újvilág állatjait ide könnyen elszármaztathatják. A kártékony fafurdancs Indiából hajók által lopódzék Europa némely kikötőibe. A madarak is igen sok élő lényt terjesztenek szét a földfölületen; mivel gyakran a lenyelt petéket meg nem emészthetvén, messze vidékeken bocsátják el magoktól, s az igy átültetett rovarpete újhonában többször meggyökeresedhetik. Azonban mindezen szállítási eszközök, minden fölebb említett körülmények dacára is az állatfajok nagyobb része elszéledési tekintetben csak szük határok közé van terelve, s úgynevezett világállatot az ember társaságban élőkön kivül csak igen keveset ismerünk; milyen például a bogáncsi szöglenc, vanessa cardui, — melyet Europa, Asia, Afrika és Új-holland mint otthonost egyenlően ismer. Ha azon körülményeket vizsgáljuk, melyek az állatok általános elterjedésének gátul vannak, csak hamar beláthatjuk; hogy köztök legyözhetle-