Beke Margit: Esztergomi kanonokok 1900-1985 (Unterhaching, 1989)
II. Esztergomi kanonokok
84. SEMPTEY LÁSZLÓ dr. teol. 1965. aug. 16. — f 1980. márc. 3. Budapesten született 1909. jan. 2-án. Teológiai tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte és itt szerzett doktorátust. 1932. jún. 19-én pappászentelik és káplánként disponálják Nagymarosra, 1933-ban Esztergom Belvárosba, 1934-től Budára az udvari várplébániára. Ebben az évben egyúttal megbízzák a budapesti Actio Catholica titkári teendőivel. 1936-tól kezdve Esztergomban teológiai tanárként az egyházjog előadója. 1940-től az egyházi iskolák államosításáig a főegyházmegyében az utolsó tanfelügyelő. Közben főegyházmegyei cenzor is. 1944-ben kihelyezik Lekérre plébánosnak. 1950-ben helyettes irodaigazgató Esztergomban. 1951-ben e tisztség alól felmentik és Budapestre disponálják a Központi Papnevelő Intézet prefektusaként. 1954-ben ugyanitt gondnok lesz. 1955-ben kinevezik az Egyetemi templom ideiglenes templomigazgatójává. 1963-ban megkapja a Szent Benedekről nevezett Esztergom melletti apáti címet. Ebben az évben gondokságától megválik, mivel Zuglóba helyezik plébánoshelyettesnek, ahol 1964-től plébános lesz. A következő évtől budapesti érseki helynök lesz, amely tisztségét haláláig viseli, megtartva plébániáját. Az esztergomi főkáptalanban 1965. aug. 16-án mesterkanonok lesz, majd fokozatos előléptetés útján 1977-ben szentistvánvári prépost, 1979-ben pedig őrkanonok a Boldog özsébről nevezett stallumban. Kanonoki kinevezése után felmentik a rezideálási kötelezettség alól tekintettel Budapesthez kötődő helynökségi hivatalára és zuglói plébánosságára. Kilenc éven át tanította az egyházjogot, amelynek szelleme teljesen áthatotta egyéniségét. Egyházi-közigazgatási és lelkipásztori működését a pontosság, az előírásokhoz való szigorú ragaszkodás jellemezte és ugyanezt elvárta környezetétől is. Végrendeletében bőkezűen gondolt az esztergomi főszékesegyházi káptalanra. Az Országos Béketanács Katolikus Bizottságának tagjaként tevékenykedett. Budapesten hunyt el 1980. márc. 3-án, életének 71., papságának 47. évében. Az esztergomi bazilika kriptájában temették el. 144