Beke Margit: Egyházam és hazám. Mindszenty József hercegprímás szentbeszédei III. 1948, (Esztergom, 1997)
Szentbeszédek
kollégisták az állami iskolák tanulói, és nem kevés köztük már az istentelen. Imádságnak, szentségeknek nincs közöttük becsülete, sőt ezek üldözési és elbocsátási okok. De hallgat a miniszter úr arról is, amiről pedig az egész iskolakérdés körül hallgatni nem szabad, hisz már egyszer kultuszminiszter állapította meg egyenesen, nyíltan a parlamentben: „Az a magyar demokratikus kormány, amely elvette az Egyháztól a birtokot, szavát adta arra, hogy ezekért a jövedelmekért bizonyos ellenszolgáltatásokat fog adni az Egyháznak. - A magyar demokráciának az egyházi iskolákat, amelyek igen nagy mértékben támogatás nélkül maradtak, karbantartani, jó színvonalon tartani eminens állami kultúrpolitikai kötelessége egyszerűen azért, mert ezek az iskolák nagy részükben a vidék iskolái, annak a népnek iskolái, amelynek szellemi felemelése mindnyájunk szívügye, égető kötelessége."3 A demokrácia kormányát és vallás-közoktatásügyi miniszterét az adott szó az Egyházzal és iskoláival szemben kötelezi. Rossz kezelése volna az adott szónak, ha egy pillanatban az adott szót úgy próbáljuk elintézni, hogy elvesszük az intézményeket. Az nem lenne európai mód, ha - a kötelezettség elhallgatásával - három évig hivalkodunk a nagylelkűséggel, aztán hirtelen se kötelezettség, se nagylelkűség, sőt, magukat az intézményeket egyszerűen a hatalom jogán elvesszük. Ha a miniszter úr nyíltan elismerte, hogy „a vallás mélyen él a mi népünkben":4 azt már aztán népünk mondja és félreérthetetlenül ismételten ki is fejezte, hogy ő a vallásba beleérti azt is, hogy gyermekei hitvallásos iskolákban nevelkedhessenek. A vallást nem lehet bezárni a heti két órába, hanem ott kell lennie egész oktatásunkban. Mit ér a két hittanóra, ha a történelem, irodalom, természetrajz, természettan, mindennapi ismeretek stb. órákon azt tönkreteszik a materializmus szellemében átképzett tanárok, tanítók. „A felelőtlen rémhírterjesztés, a megfélemlítési hadjárat és valóságos lelki terror" alaptalan vádját az Egyház elhárítja magától. Kell-e csodálkozni népünk izgatottságán, ha gyermekeiért aggódó lelke nem lel megnyugvásra a februári és májusi ellentmondással szemben? Mi iskoláink államosítási rohama körül nem mondottuk még ki a fenyítéket; nem is mondjuk ki, hacsak rá nem kényszerítenek minket az erőszakos terv végrehajtásával. De lelkiismeretünk nem engedi, hogy - amint már elkezdődött - tanítóinkat hivatalos lelkiismeretlenséggel, a harminc ezüst pengésével az esküszegés szörnyű örvényébe sodorják vagy kergessék bele, aztán ilyen bélyeggel, fölséges tanító-nevelő hivatásukra méltatlanokká és alkalmatlanokká válva, tanítsák, neveljék, hithű katolikus szülők és a haza szemefényét. Emelt fővel ismételjük Isten és az ország közvéleménye előtt, hogy a nekünk tulajdonított lelki terrornak mi megrendült szemlélői és nem cselekvői vagyunk. Népünk tudja, mint folyt híveink pártokba, tanítóink eskiitiprással kezdődő mozgalmakba erőszakolása. A váci egyházmegyei főtanfelügyelő köriratának idézése megcsonkítva történik; nem is csoda, ha így tarthatatlan következtetés jön ki belőle. így csak akkor szokás érvelni, ha az ügy ismerőit megvetjük, a nem ismerőit pedig félrevezetni akarjuk. 72
