Beke Margit: Egyházam és hazám. Mindszenty József hercegprímás szentbeszédei III. 1948, (Esztergom, 1997)
Szentbeszédek
gesen itt-ottb zsellér is a szerepe, ha a hangját elveszti is. A hazugság viszont festi, kelleti magát. De a hazugság hazugság marad, ha milliók hirdetik, milliók erőszakolják és százmilliók veszik is be. Lehet eszményesíteni minden kitűzött célt, de ha rothadt eszközöket használnak hozzá, a megvalósított cél is megrothad. Lehetetlen a célt az eszközök fertőzésétől megóvni.4 A hazugság végül is olyan, mint a bumeráng. Visszavág arra, aki eleresztette. Igazság az, és ezt a Rerum Novarum5 és a Quadragosimo Anno6 kibányászásával az Akadémia katedrájáról, a jog- és társadalomtudományi osztályunkon keresztül hirdetnünk kell: XIII. Leó tiltakozott a munkások „meg nem érdemelt nyomora" ellen. Minden evangéliumi alapon álló gondolkozó megborzadva áll a proletársors botrányával és a modern proletáriátus létbizonytalanságával szemben, ha hiányzik a lét méltósága, ha munkája nem elég ahhoz, hogy önmagát bebiztosítsa öreg napjaira, családját tisztességesen felnevelje és jövőjét megalapozza. Igazságosan nem tagadhatjuk meg a munkásoktól, akik egy vállalatot szellemi vezetőikkel együtt éltetnek, hogy részesedjenek a vállalat hasznából. A munkás1-' a munkát, amelyet szabadon és méltányos szerződéssel vállalt, végezze tökéletesen és hűen; tartózkodjék az erőszaktól, ne szövetkezzék rosszindulatú emberekkel. A munkaadó - akár magános, akár állam - munkásait ne tekintse rabszolgáknak, tisztelje bennük az emberi méltóságot. Időt kell nekik engedni, hogy vallásukat gyakorolják. A munkabér méltányos mértékét és fokozatát meg kell kapniuk.7 Mi szívünkre vesszük a munkásság és testi dolgozók kemény szenvedéseit, és az életet biztosító követeléseik igazságos voltát. Amikor bírálunk, ne ellenezzük a munkásság és a szegény rétegek tartós felemelkedését és ennek igazságosságát. Amennyire fájna helyzetük romlása és felpanaszolása, annyira örömmel töltene el a munkásság és a társadalom minden rétegének emelkedése a jólét terén. Kívánva kívánjuk ezt meglátni. Az Egyházd gondozza a küszködő ember örök üdvösségét, de mellette áll a földi jobblétért folytatott tisztes igyekezetében is. A materializmussal szemben ereje csak a tevékeny keresztény szeretet közösségének van. A jóság, caritas - mint Suhard bíboros mondja - érték, ha a szeretet bizonyítja. De rossz, ha az igazságosság alól fel akar menteni. Mindenkie lásson munkához, mert a baj folyton súlyosbodik és a gyógyítás még nehezebb lesz. Nem lehetne azt állítani, hogy ma az érvekkel való ráhatásnak és meggyőzésnek az idejét éljék, de XIII. Leó és XI. Pius felhívása a katolikus társadalomtudomány elvi és gyakorlati művelésére ma is időszerű. Az Egyház, amely nélkül a társadalmi kérdés terén nincs kiút, soha és sehol sem tagadja meg segítségét és annál többet használhat, minél korlátlanabb a cselekvési szabadsága.8 A küzdő társadalmi osztályok felemelkedése megtörténtéért vagy elmaradásáért elsősorban a közhatalomra, másodsorban a társadalomra hárul a felelősség. Az egész társadalomnak közelítenie kell, hogy éljünk, semmit sem csinálunk gyűlöletben. Minden lehetséges a szeretet- ben. Ez talán megmosolyogtatja a kétkedőket és hitetleneket, de nem engedi elcsüggedni a jóakaratú embereket, mert számolnak azzal a ténnyel, hogy Krisztus azért lett emberré, hogy megváltsa a világot. Mi ismerjük a keresztények kötelességét; harcolni a bárki, vagy bármi kezében levő tőke materializmusával és minden materializmussal szemben. XII. Pius pápa 21
