Beke Margit: Egyházam és hazám. Mindszenty József hercegprímás szentbeszédei III. 1948, (Esztergom, 1997)
Szentbeszédek
gyeimen kívül hagyják. Az emberi leiken Jézus Krisztus drága vérének fémjelzését többé nem nézik. Félő, hogy - a megnyilatkozások szerint - inkább nézik benne a jövendő pártembert és párttagot. A mai iskola tanítói, tanárai, tantervei és tankönyvei egyaránt kérdeztetik ma velünk: Mi lesz a gyermekből és mi lesz a gyermekkel? Valahányszor élet fakad magyar földön, az édesanya első sóhaja a hitvallásos iskoláért száll. De morzsoljuk el a szülői könnyeket és mentsük a halhatatlan gyermeklelkeket! Ha ősi, erős várunkat, az Istennek is erős várát, a hitvallásos iskolát - soha nem hegedő sebet ütve - el is vették, áll azonban erődvonalunk: a katolikus család, a templom és az egyházközség. És ennek a hármas erődvonalnak Isten-rendelte küzdő harcosai, őrei ti vagytok, kedves Szülők! A katolikus szülők személyes és szent kötelességét a gyermeknevelés terén az Egyház két rövid mondatban adja elénk: a) A szülőkre hárul az a mindennél súlyosabb kötelesség, hogy a gyermek vallásos és erkölcsi, testi és polgári neveléséről tőlük telhetőleg gondoskodjanak.5 b) A szülőknek és helyetteseiknek nemcsak joga, hanem súlyos kötelessége is a gyermek keresztény nevelése.6 Halljátok szülők, mi van a ti vállatokon! 1) A családban. A hittel nevelő iskola sem nélkülözhette a családi szentélybeli nevelést. Ha pedig a hitvallásos levegőjű iskola a legjobb esetben - kiáll a vallásos nevelésből, a családi vallásos nevelés fontossága kimondhatatlanul nő, és a hívő szülőt szinte megrázza ennek a tudata. Hány könnyed szülő mondta a múltban türelemvesztetten az imádságra tanítás idején: „Azért van az iskola, tanítsa meg az!" Ennek a felfogásnak sohase volt, de különösen ma nincs helye. A gyermek nem találja a szerzetes tanárt, kedves nővért és a hitvallásos tanítót. Itt az idő, amikor édesapák, édesanyák átveszik az ő hitvallásos nevelői feladatukat is. Amilyen hősies kitartással harcoltak megtartásukért és értük, ugyanolyan áldozatossággal vegyék át szerepüket. Most már hovatovább az egész feladat és lelkiismereti felelősség átszáll az ő vállukra. Az imádságra oktatás komolyabb, behatóbb, gondosabb, a vallási élet szülői példája kell, hogy tudatosabb legyen. Az iskolai hitoktatás - szőkébb keretek és megnövekedett nehézségek, kényszerű tankönyvhiány közepette - nem tudja az egész katolikus hitet a gyermekiélekbe bevinni, ott élettartalommá, mestergerendává és életélménnyé alakítani. A szülők tanulják esténként és vasárnap délutánonként együtt a gyermekkel a katekizmust és bibliát. Ezek a családi hittanórák visszahozzák az édesapák, édesanyák boldog gyermekvilágának kedves, meleg éveit, amikor az ő viaszfinom gyermeki lelkűk fogadta magába az édes Jézus és a drága szent Szűz lélekhódító alakját. Ez a visszaemlékezés, ezek az eltűnt évek segítenek abban, hogy ne csak tanuljuk, de együtt is éljük a szent hit fölemelő tanításait gyermekeinkkel. Amikor tanítunk, tanulunk is; amikor lelket építünk, alakítunk, magunk is épülünk és alakulunk Krisztus tökéletessége felé.7 A családi hittanórán a szülői szív szikrája átcsap a gyermeklélekbe a hit bensőséges örömével és lángoló Isten-szeretetével. A gyermekiélek ártatlan bája viszont átivódik a szülők élettől, megpróbáltatásoktól gyűrt leikébe. Szent Anna és a kis Boldogságos 128
