Beke Margit: Boldog Meszlényi Zoltán Lajos püspök élete és halála (Budapest, 2009)

A Gregoriana Egyetemen, a Collegium Germanico-Hungaricum növendékeként

kát. A kis templomot II. Paskál pápa (1099-1118) már 1100-ban említette mint a subiacoi apátság birtokát. A XVII. században a domonkosok szerezték meg, és generálátusi székhelyük lett. E század közepén a közelben építette híres villáját Bernini, a Szent Péter templom építésze. XIV. Benedek (1740-58) pápa, még mint Lambertini egyházjogász, szívesen időzött e falak között, akárcsak VI. Pius (1775-1799), aki örömmel vendégeskedett ebben a házban. A domonkosok 1845-ben adták el a villát a germanikusoknak. A germanikusok közül Vass József is szívesen emlékezett vissza az itt töltött nyaralásokra. Nagy élménye volt Vass Józsefnek, amikor a forrásból öszvérrel hordott ivóvíz helyett a XX. század elején vízvezetéket építettek. Ez még Meszlényi megérkezése előtt történt. A zsolozsmázás is megmaradt a szünet­ben. Naponta két órán át a vizsgatárgyakkal foglalkoztak. Rövidebb, hosszabb sétákra is jutott idő. Sőt többnapos kirándulásokat is beiktattak Róma környé­kének megismerésére. Végül naponta foglalkoztak komoly munkával, például az irodalmi-kör dolgozataival, illetve a szigorlattal. Ebéd után azonban volt idő játékra, biliárdra, illetve métára. Vacsora után sakk, zongora, biliárd, újságol­vasás, vagy az égbolt kémlelése következett. Kis színházzal is rendelkeztek, ahol egyesek művészi hajlamaikat kiélhették. Kulisszafestők, szabók, rende­zők, fuvolások is lehettek ezen a színpadon, vagyis a színjátszás rejtelmeibe is bevezették őket.109 Hosszabb kirándulások alkalmával Tivoliban a Villa d'Este reneszánsz szépsége várta őket. Ezt Estei Hyppolit bíboros, akkor Tivoli kor­mányzója építtette, nagy költséggel. Később, a San Pastore villában töltött kel­lemes napokat Vass József kalocsai egyházmegyés pap, később népjóléti és munkaügyi miniszter. Ő 1927-ben, 1000 pengőt utalt át egy új zongora vételé­hez, amellyel egy 1901-ben odakerült zongorát váltott ki.110 A kollégiumban az általunk tárgyalt időszakban 100 fő járt, akik között a legtöbben németek voltak, és csak 20 magyar. Meszlényi Rómába érkezésekor már beszélt olaszul, franciául, majd az egyetemi évei alatt megtanult németül és görögül is, természetesen a latin nyelv mellett. 1911-ben július 17-én a Gregoriana Egyetem oklevele tanúsítja az egyetem filozófiai karára való be­iratkozását a második évre. Itt kozmológiát, pszichológiát, mechanikát, kémiát, fizikát és fiziológiát hallgatott. Ezekben való jártasságát a bene fokozattal minő­sítették, így a filozófia licenciátusát megszerezte.111 Nyisztor ezt állítja Meszlényiről. „így lett püspök, akiről a legkevésbé gyanítottuk, Meszlényi Zoltán, aki aztán bátor hitvalló viselkedéséért a kommunizmus alatt a kistarcsai internálótáborban fejezte be életét."112 109 Sasl05. o. 110 Mester 49. o. 111 PL Meszlényi Zoltán hagyaték. 1. d. Személyes iratok. 3. Bizonyítványok. Nr. 16. 1,2 Nyisztor 1969. 47. o. 43

Next

/
Thumbnails
Contents