Beke Margit: Boldog Meszlényi Zoltán Lajos püspök élete és halála (Budapest, 2009)
Káptalani helynök
Meszlényi Zoltán 1950. június 18-án jelenti a püspöki kar elnökének, Grősz József kalocsai érseknek, hogy június 17-én az esztergomi főkáptalan helynök- választó gyűlést tartott, és ezen megválasztották káptalani helynöknek, és mint ilyen az esztergomi főegyházmegye kormányzását átvette. Kéri további jóindulatát iránta. Meszlényi Zoltán a Szentatyának 1950. június 19-én kelt feliratában szól Drahos János elhunytáról, aki az utolsó hónapokban beteg volt a szívével, és miután a szentségekkel ellátva elhunyt, június 17-én eltemették az esztergomi székesegyház altemplomában. Ezután az esztergomi főkáptalan káptalani helynököt választott - Meszlényit -, hogy kormányozza az esztergomi egyházmegyét, ő pedig ehhez kéri a Szentatya hozzájárulását.649 Ezután zajlott le Meszlényi káptalani helynöki székfoglalója, aki ebből az alkalomból ezt írja: „Krisztus hű pásztoraként a hitet és Egyházunk iránti hűséget meg nem tagadtam soha."650 Meszlényi Zoltán Darvas József vallás- és közoktatásügyi miniszter felé levelében jelzi, hogy az esztergomi főkáptalan őt választotta meg káptalani helynöknek, és átvette a főegyházmegye kormányzását. A kinevezéshez többen gratuláltak.651 Dobozi Dezső, az érsekvadkerti kerület esperese a kerületi papság nevében jókívánságát e szavakkal fejezte ki: „Nehéz időkben és körülmények között vette át a főegyházmegye kormányzását, de hisz- szük és tudjuk, hogy bölcs tapasztalataival és Isten adta képességével úgy vezeti majd főegyházmegyénket, hogy Isten dicsősége, a lelkek üdve előmozdíttassék." Rákospalotáról Adám László szalézi tartományfőnök helyettes gratulál, és egyben kéri további jóindulatát. Károlyi Károly budapesti nyugalmazott plébános írja: „Új hivatalod e nehéz viszonyokban a Te válladra nehezebben súlyosodik, mint máskor lett volna." Sík Sándor, a piarista rendtartomány főnöke levelében a következőkről ír: „Válságos időben, öntudatot és lelkierőt próbára tevő viszonyok között veszi át" hivatalát. De tudják, hogy „tapasztalatokban gazdag, kiegyensúlyozott és gyakorlati érzékkel rendelkező egyéniség, és hogy milyen nagymértékben teszi alkalmassá a tisztségre a széles látókör, a hazai és a római viszonyok ismerete, öntudatos és buzgó papi lelke miatt méltán hivatott eme megbízatás teljesítésére. Az apostoli munkakörben kifejtett működése, és az az eleven erő s készség, amellyel az esztergomi érseki egyházmegye anyagi ügyeit oly hosszú időn át intézte, biztosítékul szolgálnak, hogy az érseki főegyházmegye arra méltó és alkalmas kezekbe kerül. A lelki és anyagi ügyek legfőbb intézőjében mi azonban látjuk az embert is, a közlékeny, szíves, szellemes társalgót és sziporkázó szórakoztatót." Az állam szerette volna elérni, hogy Meszlényi ne vállalja új hivatalát. Ezt a következő megállapítás bizonyítja: Jogilag fennáll egy olyan lehetőség, hogy Meszlényi „egészségi állapotára való tekintettel lemondjon jelenlegi, kanonoki649 PL Mindszenty József. Egyházkormányzati iratok. 2984/1950., Beke 2007. 35. o. 650 Circ. 1950. 29. o. 651 A gratulációra vö. PL Mindszenty József: Egyházkormányzati iratok. 29 84/1950. 191