Beke Margit: Boldog Meszlényi Zoltán Lajos püspök élete és halála (Budapest, 2009)

Káptalani helynök

helynöki beosztásáról".652 Az illető ebben az esetben kevésbé volt járatos az egyházi terminus technicus-okban653, hiszen kanonoki helynöki tisztség sohasem volt. Káptalani helynök igen, és ebben az esetben erre a tisztségre gondoltak. Az új helynök sürgős teendői miatt június 22-ig a hivatalba be sem tudott menni. Vasárnap délelőtt, tehát június 18-án papokat szentelt az esztergomi bazilikában, délben Budapestre utazott, és a Jézus Szíve körmenetet vezette. Hétfőn, június 19-én Zugligetben bérmált, kedden, június 20-án pedig a püs­pöki konferencián vett részt.654 Az 1950. június 20-án, Budapesten a Központi Papnevelő Intézetben megren­dezett püspökkari konferencián első és egyetlen alkalommal vett részt. A jegyző­könyv szerint jelen volt „ez alkalommal első ízben Meszlényi Zoltán segédpüspök esztergomi érseki helytartó".655 A konferenciát Grősz József kalocsai érsek, akkori püspökkari elnök nyitotta meg, ekkor megemlékezett Drahos János helynök halá­láról, és üdvözölte a megválasztott új esztergomi káptalani helynököt. Meszlényi ezen a konferencián többet tudhatott meg helynöki megválasztá­sának körülményeiről. A tanácskozáson szó volt Mindszenty Józsefről, akiről annyit legalább tudtak, hogy ekkor a váci börtönben volt és meglátogatta édes­anyja, valamint Dudás Miklós görög katolikus püspök. Dudás beszámolt arról, hogy a prímással tudatta Drahos János halálát, aki azt kívánta, hogy helyére Beresztóczy Miklós lépjen. Az is ismertté vált Meszlényi előtt, hogy Dudás kérte az igazságügyi minisztérium kocsiját azzal a céllal, hogy időben átadhas­sa Esztergomban az üzenetet, és ehhez a kocsit meg is kapta. Ezután a püspö­kök nem beszéltek többé a káptalani választásról. A püspöki konferencia idején már zajlott a szerzetesek elhurcolása. Ezzel párhuzamosan az állam sürgette az egyházzal való megegyezést, és a püspö­kök a konferencián erről vitatkoztak. Czapik Gyula egri érsek elmondta, hogy előző nap felkereste Beresztóczy Miklós, és felajánlotta szolgálatait. A püspö­kök ennek nem örültek. Meszlényi tudott arról, hogy Czapik Gyula egri érsek a szerzetesek ügyében járt a kultusz- és belügyminisztériumban, ahol kijelentette, hogy mindent el fognak követni a szerzetesek kitelepítésének megszüntetésére, még ha áldoza­tokba kerül is.656 1950. június 26-án kelt Meszlényi Zoltán VIII-IX. számú körlevele.657 Ez gyász­keretben, az elhunyt Drahos János nevével kezdődik. Visszatekint Drahos életútjá­652 ÁBTL 3.1.9. V-71.165. 4. o., 1950. június 22-én kelt jelentés 653 Sajátos kifejezések 654 ÁBTL 3.1.9. V-71.165. 4. o., 1950. június 22-én kelt jelentés 655 ÁBTL 0-13.404/1. 232., v. ö.: Beke Margit: Meszlényi Zoltán Lajos. In Alázatos szol­gálat. 36. o. Balogh. 1.196. o. 656 ABTL 3.1.9. V-71165. 50. o. 1950. június 21-i jelentés 657 Circ. 1950. A körlevél dátuma június 26. 27-28. o. 192

Next

/
Thumbnails
Contents