Beke Margit: Boldog Meszlényi Zoltán Lajos püspök élete és halála (Budapest, 2009)

Káptalani helynök

kát, amelyek püspöki hatalmat igényelnek, és ennek ők nincsenek birtokában". Később utal arra, hogy ha a bíboros halála után az egyházmegye vezetését átvevő Drahos János akadályozva van a joghatóság gyakorlásában „arra az esetre most kinevezem Nagyméltóságodat általános helytartómmá átadva minden felhatal­mazást az egyházi törvénykönyv értelmében." Ennek alapján kétséges, hogy a levél szövege szerint a főpásztor puszta akadályoztatása és Drahos halála esetén (amiről a levél nem szól), Meszlényi lenne a főegyházmegye ordináriusa a kápta­lan választása nélkül. A káptalan mindenesetre erről nem tudott. A káptalani tanácskozáson az üzeneteket figyelmen kívül hagyták, és be­hívták Beresztóczy Miklóst is az ülésre. A titkos választáson szavazattöbbség­gel választották meg Meszlényi Zoltánt. Ő hat szavazatot kapott, Mátrai Gyula hármat, Witz Béla egyet, végül pedig Beresztóczy Miklós is egy szavazatot. Az ülést 13 óra 15 perckor fejezték be. Megjegyzendő, hogy az előző napi káptala­ni előválasztáson Meszlényi kijelentette, hogy ő nem alkalmas erre a beosztás­ra, különösen a mai helyzetben, de káptalani helynökké megválasztása után a megbízást elfogadta.645 Ügynöki jelentés szerint állítólag Witz ellenezte Mesz­lényi személyét. Szerinte ugyanis „egy rend, ha ránk kényszerítik is, még min­dig többet jelent, mint egy káosz, ami előreláthatólag ki fog alakulni".646 Czapik Gyula Balázs Lajost okolta a történtekért. A kanonokok pedig féltek Beresztóczytól, hogy „hátha reverzálist adott, amikor kiengedték a börtönből arra, hogy mit vállal".647 Czapik Gyula keserűen jelentette ki: „Mi fogjuk meg­inni a levét annak, amit a kanonokok csináltak. Előfordulhat, hogy Meszlényit is elviszik ugyanúgy, mint ahogy Giglert,648 és akkor mi lesz." KÁPTALANI HELYNÖK Meszlényi Zoltán káptalani helynökké megválasztása tehát az állammal szem­ben történt. A kiváló képességű Beresztóczy Miklós esztergomi kanonokot erre az időre már keményen megdolgozták, hogy az mindenben kiszolgálja az ál­lamot. Nem véletlen, hogy az Országos Békepapi Katolikus Bizottságának megszervezője és első elnöke lett 1950-ben, bár egyesek szerint a békemozga­lomban Balogh István játszott főszerepet, Beresztóczy inkább álcázásra kellett. 645 Circ. 1950. 29. o. 646 ÁBTL 3.1.9. V-71.165. 4. o., Ez 1950. június 22-én kelt jelentés. 647 ÁBTL 3.1.9. V-71.165. 60. o. 1950. június 17-i jelentés. 648 Általában e nélkül írták a nevét. V. ö. Gigler Károly dr. (1897-1965) esztergomi ka­nonok, esztergomi érseki helynök helyettese. 190

Next

/
Thumbnails
Contents