Beke Margit: Boldog Meszlényi Zoltán Lajos püspök élete és halála (Budapest, 2009)

Káptalani helynöki megválasztásának körülményei

Az 1950-es év azért is jeles, mert XII. Pius pápa Iubilaeum maximum kezdetű enciklikájával Szentévet hirdetett meg.637 Drahos János helynök a Szentév hű­séges megtartására buzdított egyházmegyei körlevelében.638 A szentévi búcsú elnyerésének feltételein úgy könnyítettek, hogy a négy római bazilika látogatá­sa helyett itthon kellett négy templomot felkeresni. Ahol csak egy templom volt, azt négy alkalommal kellett meglátogatni. Az imádság elmondása mellett, a szokásos feltételek megléte esetén, a hívek búcsút nyerhettek. Az egyház számtalan támadást szenvedett közben az állam részéről. Ebben az évben ezek a támadások még fokozódtak. 1950. június 9-10-re virradó éj­szaka a jugoszláv határon megkezdődött a szerzetesek deportálása, miközben folyik az állam és az egyház közötti tárgyalás a régóta szorgalmazott „megál­lapodásról", amelyet végül augusztus 30-án aláírnak. Közben, Drahos János érseki helynök 1950. június 15-én Budapesten a Széher- úti Kórházban elhunyt. Halálos ágyánál AVO-s tisztek álltak őrt, hogy felgyógyu­lása esetén azonnal letartóztassák. Evek óta róla is gyűjtötték a terhelő adatokat, ez kiderül Kovrig Béla ügynök jelentéséből .639 640 Drahost az esztergomi katolikus nyári egyetem révén már tizenkét év óta ismerte az ügynök, és kitűnő jellemzéssel szol­gált róla. Eszerint Drahos „az aulisták eszménye. A harmadik prímás, az egyház­közigazgatás szakértője. Mindent látott és mindennek az ellenkezőjét is megta­pasztalta, hogy semmin se csodálkozzék és semmiért se lelkesüljön, ami földi. Csemoch aulájában tanulta ki az egyházkormányzat mesterségét. Serédi alatt lett az esztergomi érsek általános vikáriusává, és ezt az állását ma is betölti, hiszen egy főpapi egyházkormányzat terén még kevés tapasztalaté prímás mellett Drahos ma nélkülözhetetlenebb, mint valaha. Mi a feladata? Egy adminisztratív államtitkáré, az egyházi közigazgatás zavartalanságáról való gondoskodás. Ezzel tehermentesíti a mindenkori vikárius a mindenkori főpapot. Nálánál senki se ismeri jobban a papságot, erényeit és gyengéit, az egyházigazgatást, annak összes precedenseit, előzményeit, értelmét és formuláit és az egyház helyzetét magát. A legtapasztal­tabb, a leghűvösebben mérlegelő, a legtárgyilagosabb pap és hozzátehetjük, talán a legcsalódottabb is, hiszen ennyi qualitása ellenére nem megyéspüspök. Az egy­házpolitikát jól ismeri, tudja mindig, hogy mi folyik az általános politikában, de valaminő horatiusi ...fölénnyel nézi le papok és nem papok hatalmi törekvéseit, mintha úgy vélné: iám vidi alios ventos.M0 Jó magyar és származását nem leplező szlovák, de feltétlenül hiúságtól és kicsinyességtől mentes egész ember. Egy egy­szerű, becsületes ember, akinek megkérdeztem felfogását új »gazdájáról«, a prí­másról, mire úgymond: »sokszor van tőlünk távol, és így sokszor cselekszik meg­637 Szövegét v. ö. Circ. 1949. 27. o. 638 Circ. 1950.1. o. 639 ÁBTL 3.2.4. K-384/2 21. o. 640 Más szeleket is láttam már. 187

Next

/
Thumbnails
Contents