Beke Margit: Boldog Meszlényi Zoltán Lajos püspök élete és halála (Budapest, 2009)
Káptalani helynöki megválasztásának körülményei
„Hányszor kerestük ma már a kenyér színe alatt rejtőző Krisztus közelségét. Itt voltunk nála éjfélkor, akkor mintegy elbocsátott. Ma visszatértünk hozzá ismételten, mintha nem akarnánk tőle elszakadni. Az ő misztikus életének ez a napja eszembe juttatja földi életének egy-egy napját, amikor emberi testben járt közöttünk és az emberek, a galileaiak, a jú- deaiak nem tudtak elszakadni közelségétől. Ez a csodálatosan enyhe tél, amikor még zöldell nálunk is a fű, lelkemet elviszi a galileai tenger partjára, ahol tavaszi pompában virulnak a kertek, s ahol Jézus nyomában vannak a tömegek és az üdvösség sóvárgásával, hallgatják tanítását. Tanít és beszél az Isten országáról és gyógyítja az embereket, felemeli lelkűket a szeretet erejével, megérinti gyógyulást kereső testüket és visszaadja egészségüket. De mint ember, aki önként magára vette az emberi természet minden fizikai gyengeségét, ő is elfárad. Amint ilyenkor tenni szokott, megkísérli, hogy szabaduljon az emberek gyűrűjéből. Tanítványaival csónakba száll, s megadja az irányt, a túlsó partra, Betszaida Julia felé, a régi halászfalu felé, melyből Fülöp fejedelem nagyvárost csinált, s elnevezte Auguszta Julia nevű leánya tiszteletére. Nem a várost keresi, hanem a környékében húzódó elhagyatott helyeket, ahol meg szokott pihenni. Azonban a tömeg indulásakor megsejtette az út irányát s a tó partján sietve vonult ugyancsak Betszaida irányába. A szél kedvezőtlen volt, a bárka lassan haladt s mire Jézus elhaladván a Jordán torkolata előtt, kiszállt partra, maga előtt látta az elhagyott tömeget. Olyanoknak látszottak azok a jó emberek, mint a pásztor nélkül a nyáj, amint az evangélista kifejezetten megjegyzi leírásában. (Mk 6, 34.) Csodálkozhatunk azon, ha Jézus, aki azért szállt hajóba, hogy a szokott csendes helyen egy kissé megpihenjen, nem gondol többé a pihenésre, hanem hozzákezdett, hogy újra tanítsa őket, hogy beszéljen nekik újra az Isten országáról. Csüggnek szavain, az órák múlnak s az ezres tömegek, nem gondolnak a rövid tavaszi nap közeli végére, szinte elfelejtkeznek róla, hogy naplemente előtt még a szomszédos falvakban élelem után kell nézniök." Az 1950-es év úgy indult Meszlényi számára, hogy teljesen emelkedett hangulatban élhette át a galileai tengernél történteket. A szemlélődő imának magas fokát élte meg, megelevenedett előtte a táj, szinte látta a zöldellő füvet, az emberek tömegét, majd Jézust, amikor csónakba száll, és tanítja az embereket. A püspök az ima mestere volt, de egyúttal a szónoklaté is. Festőién beszélt és lenyűgözte a hallgatóságot. Egyúttal megcsillantotta az antik kultúra ismeretét, amikor Betszaidáról szól. Ez a beszéd semmit nem sejtetett a később bekövetkező sötét napokról. 636 636 V. ö.: Alázatos szolgálat. 327. o. 186