Darvay Nagy Adrienne - Nagyfalusi Tibor: A 25 éves Esztergomi Várszínház (Esztergom, 2013)
"Hol Kelet és Nyugat összeér..."
Az Esztergomi Várszínház határon túli magyar vonulatának karakterét induláskor a hely szellemén túlmenően az itthoni közfelfogás is meghatározta. A politikai misz- sziót kényszerűségből vállaló kisebbségi társulatok tevékenysége ugyanis anyaországi rajongóik szemében elsősorban a magyar nyelv terjesztése és a nemzeti identitástudat ápolása miatt volt dicséretes. Ráadásul a külhoni színészek szépen és ízesen beszéltek anyanyelvükön, s hagyományos, drámaközpontú színjátszást műveltek. Épp ezért az Esztergomba meghívott produkciók zömében kortárs magyar szerzőktől származnak, általában történelmi (kisebb hányadban vallási tárgyú) drámákat elevenítenek meg, amelyek javarészt a vérzivataros múltban játszódnak, ám a mai ember számára szolgálnak erkölcsi tanulságul. A legelső ilyen jellegű határon túli magyar színházi előadás bemutatására 1993. augusztus 19-én került sor, Szent István napjának előestéjén, éppen a Páneurópai Piknik negyedik évfordulóján. A meghívott társulat nem véletlenül érkezett Marosvásárhelyről, ahol a három esztendővel korábbi „Fekete március” utórezgései még most is gyanakvással töltötték el egymás iránt a fele részben magyar, fele részben román lakosságot. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar tagozata az akkor még élő erdélyi író, Székely János Vak Béla király című művét játszotta, amely 1981-ben született Romániában. A vendégjátékot az író keserűnek, kiábrándultnak tűnő „ajánlása” vezette be közel négy évvel a decemberi változásokat követően: „Úgy mondják, reménység nélkül nem lehet élni. Én pontosan az ellenkezőjét mondom: reménykedve nem lehet élni. Nem emberhez méltó, nem érdemes. [...] ez bizony nem a jellemek harca; itt szinte semmi sem múlik személyeken. Mindenki jót akar a maga módján, így lesz mindenki áldozat vagy gonosztevő - esetleg egyszeire áldozat és gonosztevő. Más szóval: semmiféle katalitikus hatáskeltésre, érzelemkeltésre, színpadi sikerlehetőségre nem törekedtem. Mindössze az emberi társadalom mélyszerkezetét, hatalmi struktúráját, mondhatni valódi arcát igyekeztem felmutatni Vak Béla király történetében. Ezt ismerheti fel benne - már aki hajlandó szembenézni a medúzafővel. ” (Idézi az Esztergom és Vidéke, 1993. augusztus 5.) 187
