Gurzó Norbert: Az Esztergomi Várszínház. Színjátszás Esztergomban (Esztergom, 2006)

Az első lejegyzett alkalom 1820. május 15. Ekkor tér vissza hivatalának székvárosába az esztergomi érsek22 Rudnay Sándor személyében. Ezen alkalom kapcsán játszanak a szegények javára a már fenn említett Magyar Játszó Társaság tagjai Balogh István igazgatásának ideje alatt23. 1829-ben ismét egyházi esemény szorgalmazza Fülöp János Komáromi színigazgató és társulata érkezését Az alkalom Rudnay Sándor bíborossá avatásának ceremóniája24. A társulat műsorán Hirschfeld: Tündérkastély Magyarországon című színműve szerepelt. Az egyházi ünnepeken kívül találkozhattunk hazafias jelegű ünnepi előadásokkal, melyek szintén nagy jelentőséggel bírtak. Ilyen volt Pázmán Mihály színtársulatának 1849. január 1 ,-i fellépése a Magyar Király vendégfogadóban így áll a világ címmel. A szabadságharc bukása után a fennálló hatalommal szemben a harcok eszméinek emlékének megőrzését voltak hivatva szolgálni a társulatok. Ezek közül kiemelkedik Láng Bódi igazgató, aki társulatával két történelmi tárgyú előadást vitt színre: Budavár ostroma és Zrínyi halála vagy Budavár ostroma25 címen. Majd 1863. április 8.-án Gárdonyi Antal társulata mutatja be Jókai Mór: Széchy Mária című művét, amit ,yi haza mentője” allegorikus kép zárt. Szintén az ő társulatához fűződik 1864. január 9.-én bemutatott Kisfaludy Károly: Hűség próbája, című előadás, amit Széchenyi Ödön és Almai Irma esküvőjének tiszteletére hoztak létre. Esztergomban szinte hagyománnyá lettek az esküvők alkalmakor tartott színi előadások, e hagyományt 1836.-ban Abday Sándor teremtette meg, ugyanis társulatának több 22 Az érsekség 1541-ben a török megszállás előtti években (eső megszállási periódus 1543-1595) költözik át Nagyszombatba, és csak 279 év múlva költözik vissza 1820.-ban. „Tarkovics Basilius kapitány jelentése: Május 15.-én az installáció alatt játszó társaságtól a szegények javára 38-Ft-ot szedtek be.” (Esztergom színháztörténetének fonásai) ~4 A fellépésről megmaradt színJap szerint: a kardinálissá avatás tiszteletére tartott előadásról van szó. 25 A Budavár ostroma címszereplője Pulay Ede volt, a Zrínyi halálának pedig a fiatal Molnár György. 16

Next

/
Thumbnails
Contents