Simon Tibor: A Bottyán János Gép-és Műszeripari Technikum története 1950-1972 (Esztergom, 2016)

VII. Az iskola fénykora

időt töltöttek együtt. Baráti kapcsolatok alakultak ki. A délelőtti oktatás és a délutáni felnőttoktatás közötti időszakban a szakmai feladatok mellett nagy beszélgetések, ultipartik, keresztrejtvény-fejtő versenyek zajlottak. Szinte most is látom, abogy Dévényi Iván (nagy mestere volt az ultinak) mutató és hüvelyk ujjával csippentve, lazán kihúzza a lapokat, s flegmán az asztalra ejti, vagy Szegő Berci kezdeti izgatott görcsösségét (ott tanulta meg igazán e játékot, de jól megtanulta), vagy Balogh Sanyi bácsi kaján harsányságát egy jól sikerült parti után. Tíz filléres alapon ment a parti, így egy délutáni játék alatt néhány forint cserélt csak gazdát, de nem is ez volt a lényeg.

Ment a szöveg, ment a zrika. Mennyi emlék, mennyi történet tolul lelki szemeim elé, amiket le kéne jegyezni, mert — velünk, az utolsó szemtanúkkal — végleg el fognak enyészni. Bocsánat a gyengeségemért, de egy kis kitérőt teszek. Talán egyet-kettőt: A társaság egyik meghatározó egyéniségéről köztudott volt, hogy nagyon zsugori. Tudott is ultizni, általában nyert is (örömmel számolgatta a néhány forintját a végén), ezért szeretett is játszani. Egy alkalommal folyamatosan vesztett, egyre ingerülte bb lett, majd egyszer csak felmarkolta az előtte lévő pénzét és a nyitott ablakon keresztül kihajította a Bottyán utcára. Mindenki megmerevedett, legfőképp ő, majd felugrott és rohant ki, hogy összeszedje.

Általában minden összejövetelünk is az iskolában zajlott. A névnapok, ritkábban születésnapok és az azon kívüliek is. Az első születésnapom örökre emlékezetes marad: szeptemberben kerültem az iskolába, s a félév utáni értekezletet február 9--ére helyezte az igazgató, csak én tudt am mi- ért. A végén úgy zárta, hogy a tantestület nevében sok boldogságot kívánt nekem születésnapom alkalmából. Nagy volt a meglepetés, néhol a megdöbbenés. Mire én felálltam, s sok boldogságot kívántam neki, ugyanis egyazon hónap, egyazon napján születtünk. Ezután a szomszéd terembe invitáltuk a kartársakat, ahol már minden elő volt készítve. A halála évéhen is készültünk az ünneplésre. Abban az évben e jeles nap szombatra esett. Alikor még szombaton is dolgoztunk. Délelőtt Baráth Iván bejött az egyik órámra, s kihívott, mert az igazgató úr várt. Bementem az irodájába, ahol közölte, hogy nem jól érzi magát, hazamegy, de az összejövetelt tartsuk meg. Természetesen nem tartottuk meg. Infarktusa volt. Kedden délután, a levelező oktatásra bejött, aztán azon az éjjelen egy újabb roham elvitte.

43