Ambrus Regina (szerk.): 30 éves az Esztergomi Várszínáz (Esztergom, 2018)

Folytatódnak a várjátékok

Népes előadások a szabad ég alatt

(Vasárnapi Hírek, 1987. augusztus 30.)

AZ ELŐJELEK NEM IGAZOLÓDTAK - MEGERŐSÖDÖTT A MAGYAR DRÁMA JELENLÉTE

Hosszú - ha nem is mindig forró - volt a nyár, legalábbis ha a szabadtéri színpadok programját tekintjük. Június első napjaiban már a színművészeti főiskolások Godspell előadását láthattuk Esztergomban, s még a jövő hétvége sem mindennapos látványosságot kínál. A budavári palota oroszlános udvarában az egész napos toborzó vásárt követően három összeállítás kerül színre Szép a huszár... címen Bács Ferenc, Bubik István és Funtek Frigyes főszereplésével, Szilvásy István rendezésében.

Ám mégis elérkezett az összegzés ideje. Vajon hogyan ítéli meg a szabadtéri évadot Bőgel József, a Művelődési Minisztérium illetékes színházi munkatársa?

Az előjelek nem voltak a legkedvezőbbek - véli Bőgel József - félő volt, hogy színjátszásunk feltételeinek romlása a (pénzszűke elsősorban) a szabdtéri előadásokat sem kíméli. Stagnálást, vagy visszalépést enenk ellenére sem tapasztaltunk, elsősorban azért, mert tovább éltek, élnek azok a jó beidegződések, miszerint az önmagukat feltáró, identitásukat kereső, korszerű, közösségi érdekű művészetet igenis csinálni kell. Tartotta az eddigi jó színvonalat Szeged, Gyula, Eger, Szentendre, Pécs és Boglárlelle; felsorakozott ezek mellé az idén nyáron Tata és Esztergom, s ha egyenetlenséggel, de voltak jó törekvések a fővárosban is. A szórakoztatás jegyében például a Vidám Színpad nagy művészei fegyelemmel bontakoztatta ki a Hild-udvarban zenés vígjátéki sorozatát.

Aminek viszont szívből örülhetünk: a közönség - ahol jó volt a propaganda és a szervezés az igazán értékes produkcióktól nem tartotta távol magát, sőt olykor nagyon nagy számban lelkesedett, ünnepelt és köszöntött. De érezhető volt azért a „fizetőképes kereslet” csökkenése is több szabadtéri színpadon; egészen bizonyos tehát, hogy jövőre szervezettségben jelentős művészi erők megnyerésében többre lesz szükség.

Az Esztergom kulturális életéből olyannyira hiányzó színház pótlását célzó tájékozódás és kapcsolatfelvétel már 1985 kora tavaszán megindult. A városi tanács művelődési osztályának munkatársai - az egy ugrásnyira fekvő fővárosnál kezdve - a legtávolabb eső Debrecenig is eljutottak; és az érdemi tárgyalásokat illetően is éppen itt jutottak a legmesz- szebbre. Ez egyáltalán nem holmi véletlennek volt köszönhető, hanem egy személyes kapcsolatnak: azaz főkén t H órányi Lászlónak, aki Esztergomhoz erős szálakkal kötődött. Itt született, „frankás" diákként itt is érettségizett; innen indult a „világot jelentő deszkák" irányába, és ekkortájt éppen a Debreceni Csokonai Színház tagja volt. Természetes tehát, hogy lelkesen vállalkozott a közvetítői szerepre, Gáli Lászlót, színházának igazgatóját, Fábián Pálné gazdasági igazgató, Dankó Gyula főmérnököt is magával hozva, nem is egyszer jártak esztergomi „terepszemlén". Építészeti szempontból is konzultáltak a tervezett helyszínen; Bárdos Istvánnal, a művelődési osztály főmunkatársával [aki akkoriban az osztályvezetőt is helyettesítette] pedig körvonalaztak egy hosszabb távra szóló, a hely szellemétől ihletett műsortervet is. Ennek megfelelően Gáli László el is küldött Esztergomba egy hat-nyolc magyar történelmi drámát tartalmazó javaslat-csomagot. [Azaz a műveknek nem csupán egy listáját, hanem azok sző vég példányait is.]