Ambrus Regina (szerk.): 30 éves az Esztergomi Várszínáz (Esztergom, 2018)
"Hol Kelet és Nyugat összeér..."
208 M 2 múlt századfordulós bécsi operett vagy a pesti zenésszínház teljes eszköztára felvonul benne. Ott van mindjárt a hűséges szerelem, csak éppen a középpontban nem fiatalok huzakodnak egymással, hanem egy sok évtizede biztos, sírig tartó összetartozásban élő idős pár szereti egymást feltétel nélkül. A nyugdíjkorhatár betöltésével munkanélkülivé vált Kapor Ádám vasúti váltóőr (Dráh Mátyás) és élettársa, Kömény Zsuzsanna mosónő (Varsányi Mari) várja a nagy lehetőséget, hogy együtt végre beköltözhessenek a szegényházba. Csakhogy a teljes nincstelen- séget hivatalosságoknak kell igazolniuk, s mikor nagy nehezen ez a papír is megvan, akkor meg a házasságlevél hiányát kell pótolniuk valahogy, merthogy szegényeknek a hosszú évek alatt soha nem állt módjukban hivatalosan is egybekelni. A „vadházasság” miatt pironkodik Zsuzsanna rendesen, pedig az ő kapcsolatuk igazolás nélkül is szent, de hát ezt egy bürokrata világban ugyan ki fogadja el az állami intézményeknél?! Szóval, a szomszédok „összeadják” a lakodalomra valót, ami persze újabb bonyodalmakhoz vezet... Hiszen az igazi szeretet, közösség, szívélyes segítség, barátság olyan fogalmak, amelyet a hatóságok, adótisztviselők, háziurak nem tudnak megérteni. Az operett viszont, amióta csak létezik, mindig a nézők legtitkosabb, és a legritkább esetben beteljesülő vágyait fejezi ki, tehát a legrosz- szabbkor felbukkanó adóellenőr, Szűköl Makár (Olasz István), aki úgy érkezik mint Lugosi Béla a Drakula-hlmekben, a szánalom és szeretetteljes közeledés hatására szintén az „adóalanyok” oldalára áll; Paczal János rendőr (Fabó Tibor) már eleve a házhoz tartozik, itt lakik és itt szerelmes titkon a kedves varróleány Lizi kisasszonyba (Holocsy Krisztina), aki a ház lelke, továbbá a rendőr hozza a „mérgezett” sonkát - sőt egy példabeszédet, pontosabban „példa-dalt” is az uzsorás hentes megjavulásáról. (Úgy tűnik, az ételmérgezés kérdése gyakorta bekerül a komáromi előadásokba: lásd az Apácákat is!) Az „egykettőre lett lakodalom” miatt felgerjedt és foglalni, kilakoltatni akaró háziurat, Tarafás Spiridiont (Pőthe István) végül szintén megszállja az angyal. Ahogy a szegény kis virágáruslány Csicsonkát (Holocsy Katalin) kizsigerelő özvegy Csókáné Árnál (Kuczman Eta) tolókocsiját - vagyis a hajdani konzumhölgyet, úgyis mint belső ellenséget - a Doktorkával (Tóth Attila) való nosztalgikus találkozás már idejekorán jó útra térítette. A tragikomikus lakónévsor kiegészül még a szegény szikkadt özvegy perecárus Gagyulánéval (Bandor Éva), a pirospozsgás, szemrevaló, palóc zöldséges Ritka Pannával (Molnár Xénia), a két kis pur- déjával együtt muzsikáló Gágyori Miskával (Ropog József), a libás Iciggel (Németh István), és nem utolsósorban, a felvidéki magyarság legnagyobb vágyát kifejező késes tót Kranyec Franyóval (Tóth Tibor), aki tudniillik annyira imádja a világon egyedülálló Magyarországot, hogy képes volt az óceánról túlról visszatérni ide. Merthogy itt őt tisztelik, hiszen választások idején a megszólítása „tisztelt hazafi” és egyáltalán: „Amerikában nem vöt jó, Itten boldog magyar és tót.” Főként az utóbbi három szereplő etnikuma, de az utalások, az idegen hangzású nevek, vagy akár Ritka Panna rendkívül erős palóc tájszólása (amelyet Molnár Xénia egyébként az Ibusárból hozott magával) a bécsi operett egy másik sajátosságára is utalt, az együtt élő különböző nemzetiségek és etnikumok hangsúlyos szerepeltetésére: „Feltűnő, hogy éppen a XIX. század végén, amikor a politikában is a szélsőséges nacionalizmus és sovinizmus következtében alig volt lehetséges az értelmes érintkezés, a kultúra legkülönbözőbb szintjein, de különösen a zene területén kifogástalanul működött a csere [...] Másrészt az operettszerzők is tudatában
