Ambrus Regina (szerk.): 30 éves az Esztergomi Várszínáz (Esztergom, 2018)
"Hol Kelet és Nyugat összeér..."
voltak annak, hogy közönségük helyzete pluralisztikus, és ezt ki is használták” - írja Csáky Móric Az operett ideológiája és a bécsi modernség című könyvében (Európa Kiadó, Budapest, 1999■ 235- oldal). Révkomáromban Darvas Ferenc zenéje természetesen ma is kifejezi a kulturális sokszínűséget. Amúgy - Darvas zenéjén túlmenően is - ez az adaptáció inkább az Ibusár- ral nyitott „fanyarul mosolyos-ironikus mai operettekhez” sorolható (nem véletlenül jelenik meg benne egy pillanatra a „huszerett”-re utaló nyalka huszárok kara sem). És az is bizonyos, hogy noha a darab szerint a történet Budapesten játszódik, valójában az ütött-kopott házban élők a mindenkori társadalom szegényeit és összetartozásukat mutatják be dióhéjban, bárhol is élnek a világon. Magát a nagybetűs Szeretetek amire mindannyian vágyunk - Szlovákiában, Magyarországon, egész Európában. Ráadásul a névadó halálának a centenáriumára színre került A gazdag szegények végén „maga Jókai Móric” (Brinzik László) vonja le az aktuális tanulságot, no meg az Európai Unió himnusza is felhangzik (mely ettől az évtől kezdve mindkét „érintett” ország hivatalos himnusza lett). Mármint Beethoven Öröm-ódája Schiller A reményhez című versére... Kevés ennyire eredeti, mulatságos, szívet melengető, ugyanakkor szívszorító, remekül szórakoztató, mégis elgondolkodtató, igazi népszínházi előadást látni manapság, mint amilyen a Schlanger András rendezte, Bognár Róbert által adaptált „vígszínmű a fővárosi népéletből, sok zenével”, melyben Darvas Ferenc mindig slágergyanús dallamai, Várady Szabolcs komoly mögöttes gondolatokat sugárzó dalszövegei felszabadult játékot biztosítanak a nagyszerű társulatnak. Valódi, szívből jövő szeretet, nemzetiségi konfliktusok nélküli összetartozás, egymást segítő közösségi élet lehetősége és reménye csendül ki az adekvát játéktérben (Ignjatovic Kristina), finoman karakterizáló jelmezekkel (Dobis Márta), kiváló koreográfiával (Bodor Johanna) megsegített összjátékból, hogy ily módon a néző is együtt szárnyalhat a kedves, tehetséges, felkészült színészek kvázi optimizmusával. Az elkövetkező pár évben nem Schlanger András az egyetlen magyarországi színész-rendező, aki Komáromban vendégrendez. Tóth Tibor igazgatóként tudniillik azt a Verebes Istvánt kérte fel művészeti vezetőnek, aki annak idején Kassán is nagyon szépen dolgozott együtt a társulattal. (Ama bizonyos 1 koronás művészeti vezetői pótléknak a híre, amiért állítólag Verebes a szlovákiai színháznál munkát vállalt, bejárta a magyarországi sajtót és a televíziós csatornákat, nem kevés reklámot biztosítva a színész-rendező-újságíró-médiasztár- nak - sőt, egy rövid ideig egyetlen cseppnyi odafigyelés ebből még a színháznak is kijutott.) Verebes pedig sorra hívta a Jókai Színházhoz azon színész-kollégáit, akik rendezőként is dolgoztak már, sőt nem egy olyannak biztosított lehetőséget, aki ilyetén képességeit Komáromban próbálhatta ki először. A művészeti vezető azonban keveset dolgozott Szlovákiában, és rendezései közül egyedül a Három a testőr című zenés adaptációt lehetett látni Esztergomban, 2005-ben. 2007-ben viszont Görög László második komáromi színpadi munkáját tekinthette meg a Várszínház közönsége is. Federico Garcia Lorca Vérnász című klasszikus dél-spanyol művét a népszerű budapesti színész sajátságos rendezői felfogásban állította színpadra. Tudniillik az andalúziai tüzes, vad, szenvedélyes drámából kivett minden „duendét”, és helyette - feketén fehéren - a darab expresszív, posztmodern közép-európai olvasatát vitte színre. Mindazonáltal, a Komárom-Esztergom Megyei Hírlap munkatársa szerint, többeknek tetszett ez a fajta koncepció: c/o LU cr 209
