Ambrus Regina (szerk.): 30 éves az Esztergomi Várszínáz (Esztergom, 2018)
Az elmúlt 30 év
többiek saját szerepüket játszva tűntek fel - mintha csak Csokonai breviáriuma elevenedett volna meg a nézők szeme előtt. Nemcsak a jeles költő világát idézte fel ezzel Vidnyánszky Attila rendező, de évadnyitó darabként ugyanakkor a színház benépesülésének, újraéledésének, a színjátszás ünnepwnlk is tanúja lehetett így a közönség. A titkos házasság című előadás j ^ Sikeresek a várszínházi esték (Esztergom és Vidéke, 2003. július 10.) A HARMONIKA VIRTUÓZA: MOLNÁR GYÖRGY Bár a tangóharmonika az ötvenes és a hatvanas években volt népszerű hangszer, mégis sokan váltottak jegyet a fiatal harmonikavirtuóz, Molnár György és zenekara június 25-ei koncertjére. A színházat egészen megtöltő közönség természetesen a középkorú és idősebb korosztályokból verbuválódott, azokból, akik a régen hallott számokat már jól ismerték, hozzájuk sok emlék fűzte őket. De, aki életében esetleg most találkozott volna először ezzel a hangszerrel, az is alaposan megismerkedhetett vele, mert az előadóművész a harmonikában rejlő szinte valamennyi lehetőséget felvillantotta. A színes, változatos műsorban musette keringők latin zeneszámokkal, sanzonok bravúrpolkákkal elegyedtek és a repertoárba még egy hangutánzó darab is belekerült (Hajdú Péter: Vidám utazás gyorsvonaton). Az előadás során azonban nemcsak a különböző műfajok, de a zenekar tagjai is szóhoz, helyesebben szólóhoz jutottak. Orosz János billentyűn, Philippe R. szólógitáron, Tóth András dobon, Móri István pedig basszusgitáron csillogtathatta meg tudását, jelezve ezzel a három esztendeje Molnár Györggyel együtt fellépő zenekar kvalitásait. S hogy teljes legyen a paletta, néhány sanzon erejéig egy énekesnő is kiegészítette a zenekart - egy alkalommal pedig a harmonikaművész énekhangja szólalt meg. A hálás esztergomi közönség Molnár Györggyel ezentúl gyakrabban is találkozhat, az ország különböző pontjain fellépő szólista törzs- közönségi tagságára, a koncertekre való folyamatos meghívásra ugyanis sokan jelentkeztek. Hemer Pál és