Ambrus Regina (szerk.): 30 éves az Esztergomi Várszínáz (Esztergom, 2018)

Az elmúlt 30 év

Tabányi Mihály tanítványa, az Országos Harmonikaverseny győzetese, a Líra-díjas művész és zenekara legnépszerűbb számai így nemcsak hanghordozókon, de élő kon­certeken is hallhatóvá válhatnak. Hajdú Péter Autópolkája, a Violetta, az Indefference musette-e k, a Flick-flack-pol- ka, Brahms 4. és 5■ magyar tánca, azA-mol csárdás vagy a Gyertyafény-keringő bizo­nyára el is fog csábítani pár lelkes rajongót a harmonikaművész népes, most kialakult esztergomi táborából. •k A PADLÁS IRÁNTI ÉRDEKLŐDÉS ÚJABB ELŐADÁST HÍVOTT ÉLETRE Zsúfolásig megtelt a Várszínház néző­tere már a darab első, péntek esti bemu­tatóján (június 27-én), s a színház vezeté­sének bölcs döntése folytán a nagyarányú érdeklődés miatt egy újabb előadásra kerülhetett sor még azon az éjszakán, éjféli kezdéssel. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának szí­nészei meg is hálálták ezt a bizalmat, mert a kezdeti indiszponáltság után szombatra egy kiforrott és fergeteges sikert arató előadással álltak elő. A bemutatók előtti bevezetőjében a Várszínház művészeti vezetője kizárólag a lelkes, fiatal színé­szek érdemeit emelte ki a sikeres előadá­sokkal kapcsolatban, amit több helyszín is fémjelez: a darabot a szatmárnémeti színpadon az évad legjobb előadásaként tartják számon és Kisvárdán, a közel­múltban rendezett színházi fesztiválon ugyancsak nagy várakozással fogadták. Meg kell emlékeznünk azonban a rende­ző, Horányi László szerepéről is, akinek szintén elvitathatatlan érdemei vannak A padlás eredményeit illetően. A padlás című előadás ON o C\J

Next

/
Thumbnails
Contents