Ambrus Regina (szerk.): 30 éves az Esztergomi Várszínáz (Esztergom, 2018)

Az elmúlt 30 év

rí GO z CO er o CD er CO rvi CO 'LU CO Fent és jobbra: Légy jó mindhalálig című előadás képei Jobb oldalon fent: Gadspell című musical előadás Jobb oldalon lent: Az országéptú című produkció plakátja Nyilas Misi és társai (Esztergom és Vidéke, 1997- Július 26.) A várszínház július 26-27-én és augusztus 1-2-3-án műsorára tűzi Móricz-Kocsák-Miklós: Légy jó mind­halálig című musicaljét. A Várszínház művészeti vezetőjével, Horányi Lász­lóval és a gyerekszereplőkkel erről beszélgettünk.- Hogy jutott a választás éppen erre a műre?- A debreceni Csokonai Színházban mutatták be először ezt a musicalt. Azóta szervezték, rendezték meg. Most elhozták Esztergomba is. Azért is esett erre a darab­ra a választásunk, mert nincsenek meg a feltételek ahhoz, hogy itt önálló, állandó társulatot tartsunk fenn. A saját előadá­sokhoz hosszabb próbaidőre lenne szük­ség, és ezáltal a költségek is megnőnének. Ám mivel itt a gyerekszereplők helyiek, a város magáénak érezheti a darabot. így, remélhetőleg, az érdeklődés is nagyobb lesz. És talán indulóban van a folyamat az önálló előadások meghonosítására is.- Hogyan, milyen szempontok szerint történt a szereplő-válogatás?- Az első válogatás február elején, a második április 12-én volt. A gyerekek­nek egy verset kellett elmondaniuk és egy dalt elénekelniük. Emellett a koruk volt az, ami döntően befolyásolta a választást. Azt hiszem, abból, ahogyan egy gyerek elmond egy verset, lehet következtetni a képességeire. És mindenképpen hűkat sze­rettünk volna, mert Móricz egy hűosztályt írt le. Úgy gondoltuk, ne változtassuk meg azzal, hogy lányokat szerepeltetünk.- Bizonyára szükség volt anyagi támogatásra. Hogyan oldották ezt meg?- 18 pályázatot írtunk, ezekből folyt be a pénz egy jó része. Természetesen a városi költségvetésből, a megyei önkormányzat­tól, a művelődési minisztériumtól is kap­tunk hozzájárulást. És nem pénzben kife­jezhető támogatás volt, hogy a József Attila iskola tornatermében próbálhattunk. Sokat segített a próbák megszervezésében Megy- gyes Miklósné igazgató és Pintér Zsuzsa a Tender Kft-ből. Ők tartották a kapcsolatot a szülőkkel. Kb. 60 ember áldozatvállalá­sa, város- és színházszeretete segítségével jöhet léte ez az előadás. A szereplőkhöz fordulva:- Hogyan készültetek a bemutatóra, ki készített fel benneteket? Mikler Tibor: - Tavasz eleje óta próbál­tunk, kezdetben a debreceniekkel együtt. Szombat-vasárnap, délelőtt-délután 3-3

Next

/
Thumbnails
Contents