Ambrus Regina (szerk.): 30 éves az Esztergomi Várszínáz (Esztergom, 2018)
Az elmúlt 30 év
órát, negyedórás szünetekkel. Majd hétköznap is. Szinte semmi szabadidőnk nem volt. Tercsinecz Martin: - Sokszor volt, hogy azt mondtam, többé nem jövök. De végül mindig elcipeltek valahogy. Amíg a bátyám biciklizett, játszott, én szöveget tanultam vagy próbára jártam.- Kik foglalkoztak veletek? M. T.: - Pinczés István rendezte a darabot, Nagy György a koreográfus. Son- kután Rita és Puksa Tiborné a táncokat gyakoroltatták, Maronka Csilla pedig a prózát. Az énektanárok Szarka György és Vereczkei Attila voltak. Túri Lajos: - A Nyilas Misiknek természetesen duplán kijutott mindenből, külön is gyakorolnunk kellett. Ha valami nehezebben ment valamelyikünknek, akkor egyedül kellett próbálnunk addig, míg nem ment igazán jól.- Felléptetek már valahol?- Kint voltunk a gyermeknapon, a Gyakorló és a József Attila iskolák évzáróján is bemutattunk egy részletet.- Elismerés?- Majd eldől, egyelőre nem tudunk ilyesmiről. A csapatból három fiút (Petró- czy Gábort, Túri Lajost és Orosz Róbertét) kiválasztottak a budapesti József Attila Színház Kölyök című darabjához.- Lesz jövője ennek a jó hangulatú társaságnak?- Mi szeretnénk. ígérték, ha sikeresek leszünk a nyáron, esetleg télen is eljátsz- hatjuk majd a darabot, vagy jövő nyáron újra itt a Várszínházban... Horányi László hozzáfűzte: - Egyelőre a kulturális élet háttérben van Esztergomban. Kevés a támogató, mivel mindenki a hasznot nézi, ezt a befektetést pedig nem lehet direkt módon lemérni. így hát nem kell. Ezek a gyerekek most gazdagabbak lettek egy csomó tapasztalattal. Ezt fel tudják használni, akármerre is visz az útjuk. Ez anyagi és erkölcsi tőke a jövőnek, a jövő Esztergomának. És ezt nem lehet forintban kifejezni. Csonka Andrea tTN 00-o 2 CD co •o co cn cn