Ambrus Regina (szerk.): 30 éves az Esztergomi Várszínáz (Esztergom, 2018)

"Hol Kelet és Nyugat összeér..."

akárcsak a mi Szent Istvánunkat a katolikusok és a protestánsok egyaránt a sajátjuknak tekintik.

A kárpátaljai magyar előadás helyszíne az a híres „Kerektemplom” volt, amelyet Rudnay Sándor (1760-1831) esztergomi érsek építtetett. (Erdély korábbi püspöke nem csupán Esztergom régi fényét állította helyre, de a szlovák művelődés mecénása és a szlovák prédikáció egyik legnagyobb mestere is volt.) A Szent Anna plébániatemplom tervének elkészítésével Packh Jánost, a Bazilika építésvezetőjét bízta meg, aki a római Pantheon mintájára készítette el a tervet, azért, hogy a Bazilika majdani nagyméretű kupoláját megépítése előtt modellezhesse. így lett a templom alaprajza teljesen kör alakú. (A legenda viszont úgy szól, hogy miután Rudnay Sándor tudta, hogy a Bazilika elkészültét nem érheti meg, megépíttette annak kicsinyített mását, vagy ha úgy tetszik, „az eredetijét”.) 1831. szeptember 7-én Rudnay hercegprímás még megáldotta a nagyjából elkészült templomépület nagykupolájának keresztjét, de ez egyúttal az utolsó főpapi cselekedete volt, egy hét múlva ugyanis elhunyt. (A templom végül csupán 1837-ben, a Pesti Magyar Színház, azaz a későbbi Nemzeti Színház megnyitásának évében készült el teljesen.)

A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház nemzetközi diadalt aratott előadását elsősorban templomokban szokták eljátszani. A darab a mártír sorsú Tamás történetét Jézus Krisztus passiójával állítja párhuzamba, és gondolhatjuk, az eredetileg egyházi szertartásnak íródott műnek éppen Esztergomban milyen hatása lehetett a csupa katolikus egyházfőből álló közönség előtt. Mindazonáltal a szakrális szimbólumok, liturgikus elemek mellett a drámai költeményt és az előadást egyaránt áthatják a „világi” részletek is.

A történelemből ismert tény, hogy Becket egyébként elkerülhette volna az erőszakos halált, ám úgy vélte, hogy ez Isten akarata, ezért fanatikusan átadta

magát az ítéletnek. Ugyanezt bizonyították állítólagos utolsó szavai is, amelyekkel visszatartotta a papokat, mikor azok el akarták torlaszolni a székesegyház kapuját, mielőtt rátörtek volna a katonák: „Mi azért jöttünk, hogy szenvedjünk, és nem azért, hogy harcoljunk. Ellenségünket inkább a szenvedéssel, mint a harccal fogjuk legyőzni. Kész vagyok meghalni Jézus nevéért és az Egyház védelméért”.

T.S. Eliot költői megfogalmazásúban mindez így hangzott a főszereplő ajkáról:

„Le a retesszel! Ugye, könyörtelen vagyok, kétségbeesett és örült, azt hiszitek.

Az eredményekből ítélitek meg, okára világ.

Hogy jó-e vagy rossz a tett.

Behódoltokaténynek. Minden életből és cselekedetből Az ember jót is, rosszat is levezethet.

S mivel az időben sok tett eredményei vegyülnek itt, Végül a jó és a rossz egészen összezavarodik.

Az én halálomat nem az időben érthetitek meg:

Az én döntésem az időn kívül fogant.

1-1

Nem azért vagyunk itt, hogy diadalt üljünk harcolva, taktikázva, ellenállva,

Nem azért, hogy mint emberek harcoljunk dúvadakkal. Megharcoltunk a dúvaddal És lebirtuk. Most már csak szenvedéssel Kell még lebírnunk. Ez a könnyebbik győzelem, íme a Kereszt diadala, íme.

Nyissátok ki a kaput. Parancsolom."

Ha megmenekül, „csak” Ember maradt volna. Ekképp viszont szentté vált, amit a Thomas Becketet alakító Trill Zsolt szinte nem is evilági személyiséget formáló alakja szintúgy alátámasztott a beregszászi interpretációban.

Mindamellett a „kísértő” lovagoknak, az érseküket féltő szerzeteseknek, a hol varjúszerű, hol vidám parasztlányokra emlékeztető, máskor görög sorstragédiák karát idéző canterburyi asszonyoknak, vagy a betlehemező ártatlan apróságoknak is megvan a maguk igaza ebben a Vid- nyánszky Attila rendezte „szent színházi”