Ambrus Regina (szerk.): 30 éves az Esztergomi Várszínáz (Esztergom, 2018)
"Hol Kelet és Nyugat összeér..."
vO 00 A Sardafass, a himboszorkány című előadás színészi eszköztárról tesz tanúbizonyságot a Leánykérés apa-szerepében is. A képzelt beteg kérő pedig Tóth László tolmácsolásában, merev öltözetben, feszesen - ahogy a kellemetlen muszáj-szerep és szituáció megfeszíti -, félszeg orosz vásári bábfiguraként jön be a színre. Kátya Alikina sürgősen kiházasítandó csúnyácska vénlány-perszonifikációja viszont finomkodó Lencsi-baba. Először. Azután a szelíd, halk és udvarias házikisasszony éles nyelvű boszorkánnyá válik, és metamorfózisa a hisztérikus bögömasinával egészül ki. Alakítását ötletesen segíti a babrálás a kötényében lévő zörgő babbal. Mindhárom szereplő Csehov úr típus-boltjának souvenir-babája lehetne. Egyébként a bohóctréfák minden alkotója „eladható” volna a legkiválóbb világvásáron. Egész biztosan volna rájuk kereslet. Máris van. És a beregszásziaknál kifogyhatatlan a tartalék ötletben, tehetségben, fegyelemben, fanatikus lelkesedésben, játékban és művészi alázatban.” Azért közöltem ennyire hosszasan az eltérő véleményeket, mert talán a különbségből is látni lehet, milyen nehéz a helyzete egy fesztivál válogatójának, művészeti vezetőjének, például az Esztergomi Várszínházban Horányi Lászlónak, amikor ki szeretné elégíteni lehetőleg minden néző egymástól igencsak eltérő igényét, ízlését, felfogását... A 2000. évben a beregszásziak két rendkívüli magyar darab egészen különleges feldolgozását mutatták be Esztergomban. A vajdasági Verebes Ernő írója, zeneszerzője és közreműködő zenésze is volt a saját Sardafass, a hímboszorkány című művének, amelyet július 22-én és 23-án játszottak, természetesen ismét Vid- nyánszky Attila rendezésében. A üdére, mint megvilágosodás alcímű „álmítosz” nem más, mint Szeléné állítólag Pántól fogant torzszülött óriásbébijének a története, akit mássága miatt isteni környezete üldöz, ő viszont igyekszik minél több rendkívüli képességet felfedezni magában, hogy azért is bekerüljön az írásba. Az Esztergom és Vidéke krónikása, Szánthó Barna szerint ez volt a várszínházi évad „legkülönösebb produkciója”: „Színes, látványos, szellemes, pikáns. A kifejező modern zene és tánc, a groteszkbe hajló párbeszédek sajátos ötvözete” jellemezte a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, a Közép-Európai Táncszínházzal koprodukcióban színre vitt ősbemutatóját. „A táncot nem nevezném balettnek, még dzsezzbalettnek sem, minden szövegnél kifejezőbb - hol humoros, hol pajzán, hol meghökkentő - mozgással kápráztattak el a színészek, táncosok, hol előrelendítve a cselekményt, hol homályossá téve az amúgy is ködös középkori történetet, egy álomszerű lápvilág lídércekkel, faunokkal, vajákos képességű hősökkel teli misztikus meséjét. /.../ Vidnyánszky Attila sok eredeti ötlettel lepte meg a nézőt /.../, de a véletlen is produkált mulatságos helyzeteket - mint amikor a földre pottyant, szétmálló tojást, mielőtt a táncosok elcsúsztak volna rajta, egy malac jóízűen felnyalta, vagy például a szereplők spontán reagálása a Bazilika harang-kondulásaira.
