Ambrus Regina (szerk.): 30 éves az Esztergomi Várszínáz (Esztergom, 2018)

Az elmúlt 30 év

kíséri. Az idei nagy sikerre való tekin­tettel a tervek szerint ugyancsak fellép jövőre Esztergomban az Experidan- ce társulat, akik akkor az Esszencia című előadásukkal érkeznek majd a királyvárosba. Pöltl Zoltán Legfelső kategóriába került Esztergom színháza (Hídlap, 2009) A közel húszéves esztergomi Várszín­ház igazgatója úgy látja, a sikeres 2009- es idény után már nem úgy fognak az emberek az intézményről beszélni, hogy „tudod, az a hely, ami a vár bás­tyája mögött van”, hanem azt mondják majd, „a Rondellát keresed? Ott van a Várszínház mellett!” Az évről-év- re gyarapodó esztergomi Várszínház egyre többeket vonz nyári műsorkí­nálatával. A 2009-es idény összegzése mellett a jövőről is kérdezte Horányi László igazgatót Pöltl Zoltán. A fenti kijelentésre a színházigazgató­nak több oka is van, egyrészt, hogy az elmúlt nyáron lehetett kimondani először, hogy Esztergom szabadtéri kőszínháza a közönség és szakmai követelményeknek minden szempontból a legmagasabb szin­ten felelt meg. Erre - igaz a várfalakon kívüli, de mégis sajátjának tartott - a Bazilika előtti két, monumentális pro­dukció is predesztinálta az intézményt és a rendezőséget. A tengerentúli jazz­gitározás császárjának tekinthető Al Di Meola koncertje és az Experidance tár­sulat Nagyidai cigányok című nagyívű táncszínházi előadása feltette a koronát az amúgy sem visszafogott várszínházi műsorkínálatra idén. Az egyenleg pozitív voltát kiemelő direktor másrészt arra is gondolt, hogy az általa vezetett szabadté­ri színház belekerült az állami színházak sorába, azokéba, melyek az otthont adó város és az országos költségvetés irányá­ból jövő fenntartást, támogatást is egy­szerre élvezi. Elsőként erre kérdeztünk rá.- Milyen új korszakába lépett az esz­tergomi Várszínház 2009-ben?- Ez a színház immár tizennegyedik éve a hivatásos szabadtéri színházak Csillaglépő csodaszarvas cimú előadás [balra lent] Bábtábor [jobbra lent]

Next

/
Thumbnails
Contents