Ambrus Regina (szerk.): 30 éves az Esztergomi Várszínáz (Esztergom, 2018)
Az elmúlt 30 év
2 □ ro méltán merül fel tehát a kérdés: az olvasmányként is összetett szerkezetű, jelentésű mű miképpen dramatizálható, és átültethető-e egyáltalán színpadra. Vid- nyánszky Attila - aki az egyik legnagyobb költőnek tartja Juhász Ferencet - már régóta foglalkozik a vers feldolgozásával: írt forgatókönyvet belőle és egy ízben megpróbálkozott a dramatizálással is. A két, meg nem valósult próbálkozás után most a Gyulai Várszínház felkérésére láthatott neki az újabb munkának, melynek nagy lendületet adott az, hogy Törőcsik Mari elvállalta benne az anya szerepét. Hosszú várakozás, többszöri nekifutás előzte meg tehát a jelen színrevitelt, az eredmény (az említett színházi sikerek ellenére) csak részleteiben kiforrott, de alapjában a szuverén átalakítás mezsgyéjén megálló megoldást eredményezett. Vidnyánszky Attila rendező összetettségében kívánta megragadni a verset, hangsúlyt fektetve a látványos, színpad- szerű megjelenítésre is, az összhatást ugyanakkor a mú szövegének átalakításával és két zsánerjelenettel egészítette ki. Az eredmény egy nehezen áttekithető és értelmezhető előadás lett, melyben a részek hatása, aránya érvényesült jobban, annál is inkább, mert a különböző jelenetek gyakran egészen eltérő alakban jelentek meg. A gyakori tömegjeleneteknél már nehéz volt figyelemmel kísérni a színpadon párhuzamosan zajló, egymás mellé rendelt eseményeket. A teljes szöveg felhasználásához ragaszkodott a rendező (a vers szövegéből minden szó elhangzott), de nem mondott le ennek átformálásáról sem. A szürrealizmus és az abszurd jegyében egyes szövegrészek, szavak, szótagok megismételve gyakran más jelentést kaptak, és e groteszk játék hatását fokozták a ritka elidegenítő és aktualizáló kiszólások is. Juhász Ferenc verse előzetes ismeretének hiányában a néző a színpadi hatások áldozata lett, mert ennek feldolgozhatatlan mennyisége zúdult rá - de a tudatos, a felvértezett közönség számára sem feltétlenül érvényesült a jelenetek igen különböző jellege, a sokféle színpadi megoldás oka. A cselekményből különösen a szarvasok bemerítkezésének, az apa halála felidézésének jelenete és a zárójelenet emlékezetes - ez utóbbi esetében a kozmikus nagyságára ébredt hű a nézők feje fölött a város (vagy a csillagok) fényétől szegélyezett ösvényen lépked tovább, a titkok kapuján túli messzeségbe. Valódi színházi, látványos és zeneileg is változatos produkciót láthatott A szarvassá változott fiú közönsége Esztergomban is, amelyhez Horváth Csaba koreográfiája, Belozub Alekszander jelmezei és puritán (a várfalakat érvényesülni hagyó) díszlete jótékonyan járult hozzá. A hű ugyan szarvassá változott a színpadon, de az időjárási viszonyok most és itt is adósak maradtak a művet tolmácsoló színházi élménnyel. Istvánffy Miklós A dög (Esztergom és Vidéke, 2004.) E korántsem hízelgő megjelölést választotta darabjának címéül Kiss Csaba, melynek magyarországi ősbemutatóját Szent Jakab havának második hétvégéjén láthatta az arra kíváncsi látogató az Esztergomi Várszínházban. Be kell vallanom túlzás nélkül, hogy ez az a darab a színház kínálatában, amely elé a legnagyobb várakozásokkal tekintettem. Ennek egyik oka, hogy a szerző nevével és műveivel mindeddig nem volt alkalmam találkozni, egy űj alkotó felfedezése pedig olyan lágy, várakozásokkal teli izgalmakkal tölti meg az embert, mint amikor ábrándozva egy utazásra készül, amely ismeretlen világokba vezeti. A másik a cím és alcímei okozta asszociációk szokatlan összevillanásai miatt adódik, hiszen egy dögről olyan némber jut eszembe, aki az óvatlan férfiembert a legsötétebb poklok örök kínjával fenyegeti, alcíme - Lányregény két részben - viszont Szabó Magda megható leányalakját, Vitai Georginát
