Ambrus Regina (szerk.): 30 éves az Esztergomi Várszínáz (Esztergom, 2018)
Az elmúlt 30 év
idézi fel, a másik alcím pedig - Jössz te még az én álmaim utcájába... - Kálmán Imre idill- től csöpögő világát. A szerző saját művéhez írt - egyébként remek - ajánlásából viszont már az derül ki, hogy a darab egy látszólag szokványos szerelmi történetről szól. A díszlet. A kőfalak közé lépve az első, ami meglepett a színpad berendezése volt. Hirtelen egy gyufás skatulya vagy inkább egy doboz jutott az eszembe, amelynek két nyitott fekete fedele a pódium két széle, szemközt pedig a fehér belső. E doboz valójában egy remekül kitalált mozgószínpadot rejtegetett magában, melyet jócskán meg is dolgoztattak, tekintve a jelenetek - hajói emlékszem huszonöt - igen nagy számát. Az előadás után a kitartóbbaknak lehetőségük volt, hogy az alkotókkal beszélgethessenek, ahol a rendező elmondta, hogy az voltaképpen hlmsza- lagként is felfogható, hiszen a képek pergését a jelenetváltások illusztrálják. Választ kaptam ugyanakkor a második meglepetésemre is. Úgy esett, hogy ismét csak a nézőtér szélén jutott helyem, ami azzal járt, hogy a doboz belsejének egy része takarásban maradt, a vizuális élmények egy részének tehát lőttek. (Hála segítőkész barátaimnak, végül a karzatról nézhettem végig az előadást.) Ennek az volt az egyszerű oka, hogy a rendező nem számított ekkora érdeklődésre, magyarul, hogy a később érkezők perifériára szorulhatnak, vagyis hátrányos helyzetbe kerülhetnek. íme a pesszimizmus és az emberek közötti egyenlőtlenség relációja. A szereplők. Ezt látszott megerősíteni a szereposztás előzetes tanulmányozása, melyben olyan megjelölésekkel találkozhattunk, mint Irén (feleség 40 körüli), Géza (férj 45 körüli), Liliké (lány Igáiról 20 körüli) vagy Pisti (Géza öccse 35-40 körüli) és hasonlóképpen mind a tíz szereplő felsorolva. Hétköznapi nevek a jelenkor magyar valóságából, melyek tényleg arról árulkodnak, hogy az elbeszélt történet hasonmásai nap mint nap körülöttünk játszódnak, sőt alkalomadtán mi magunk vagyunk a részesei. Gyakori eset, hogy a szereplők életkorát is közlik, amivel a darab életszerűségének érzését hangsúlyozzák, azt hogy valóban hús-vér emberek lépnek elénk, nem pedig távoli idők heroikus alakjai. A „regény” egyik legérdekesebb figurája dr. Bittner, a nőgyógyász (50-60 körüli), aki látszatra bolond ugyan, ám szarkasztikus humora valójában a történések fölé emeli, ő az egyetlen, aki a históriából mintegy kilépve szerepel, felülről látja a dolgokat. Ha jól meggondolom, akár ki is hagyható a cselekményből, az őnélküle is teljesen kerek, érthető, csakhogy nem lenne, ami a kibontakozó fejlemények szépen haladó szekerét, néha-néha „megdöccenti”, mint-egy felrázva ezzel utasait. A történet. Adott hát a kiinduló állapot: látszólag békés, kiegyensúlyozott, középkorú házaspár, akik jól megértik egymást, az életben felmerülő problémáikat képesek civilizáltan, „tárgyalóasztalnál” megoldani. Éppen egy ilyen „asztaljelenetnél”, azaz vacsoránál kapcsolódunk be a történetbe, amikor a férj amúgy mellékesen megemlíti, hogy megismerkedett egy fiatal lánnyal, de csakis, kizárólag ismerősök, semmi több. Az asszonyban feljajdul a sejtelem, a vihar első, eresztékeket megcirógató fuvallata. A drámai szituáció harmadik alapköve Liliké, a lány Igáiról, akit a fiatal vágyak természetes ösztöne hajt, emellett butuska is, így a férfiak könnyedén kihasználják vonzó bájait. Géza és Liliké egymásra találnak és semmi okunk feltételezni, hogy érzéseik ne lennének tiszták. A férfi például egy alkalommal megkéri a lányt, mondaná el, mi tetszik őbenne, mire Liliké ősei intelmével válaszol: ha már tudod, hogy mit szeretsz valakiben, akkor már nem is szereted igazán. A továbbiakban szintén a valóságban és a színpadon is megszokott jeleneteknek lehettünk tanúi, veszekedések, megbékélések, fogadalmak, intrikák, kiborulások, fenyegetések, árulások, könyörgések; tragédia és komikum. A megszokott jelenetek azonban nem azonosíthatók az unalmas jelenetekkel, amit „A dög” meggyőzően bizonyít, köszönhetően az író, a rendező, a színészek és miden segítő remek munkájának. Fiiamon Béla
