Zajovits Ferenc: Az esztergomi Várhegy újjászülése (Esztergom, 1993)
Rövidre fogott zárszámadás
emléki Felügyelőség munkatársai is értékes kutatási, feltárási és helyreállítási munkát vezettek a mai, már elfogadható állapothoz. (Horváth István, a Balassa Bálint Múzeum igazgatója Vukov Konstantin szakmai közreműködésével* végzett ásatásai révén a Vitéz János-romokhoz a remények kapuját nyitották meg.) Az új Vármúzeum kialakítása, fölépítése az 1980-as években vált eldöntötté. Az új Vármúzeum építményének első szakasza mintegy 20—25 milliós értékben már 1982-ben kibontakozóban volt. (Az előbbi terv kivitelezését, annak megkezdését is stílus- és korhűség törési okokból a Dunakanyar Komárom megyei területi bizottsága akadályozta meg — mint erről már szóltunk. (L.: később, rövid fejezetben.) A jelenlegi ismert szakaszban Vitéz János palotájának mélybe hullott vörös márvány tartókonzoljai alapján dr. Horváth István és dr. Vukov Konstantin által megrajzolt rekonstrukciós képek a Vajdahunyadi várhoz meglepően hasonló épület-alakzatok széthullásáról, tűzvész általi elpusztulásáról számolnak be. (A Vitéz János-terem ugyanis mintegy 47x18 méteres méreteivel csodálatos reneszánsz művészetet tükröző kazettás és tisztán fából alkotott míves mennyezetével olyan európai műkincs, amelyre a bajorok 1980-as vezető kormányzati köreinek figyelme is ráirányult. Horváth István, a Balassa Múzeum igazgatója, aki hivatalból is a feltáró munkákat végeztette - s „Dunakanyari” támogatásból - mintegy tíz-tizenkét éven keresztül részesült - évenként egy-kétmillióval (néha többel is), amint a feltáró munkák egy év alatt ezt lehetővé tették, a munkákat elvégezni engedték. így kerültek elő Vitéz János gyönyörű ke- rengőjének vörös márványtartó konzoljai, amelyek aztán a palotatermek rekonstruálásához vezethetnek. Az előbbiekben vázolt szentté avatás processusa bajor boldog Gizellának a bajorok anyagi támogatását is serkentőleg mozdította volna — kifejezett nyilatkozataik szerint még a nagyszerű Vitéz János-terem újra életre keltése, újraépítése érdekében is nyújtanának (nyújtottak volna?) anyagi segítséget. * Dr. Vukov Konstantin a műegyetemi doktori oklevelet 1992. novemberében vette át Témája a Vitéz János-palota. 78