Zajovits Ferenc: Az esztergomi Várhegy újjászülése (Esztergom, 1993)

Meglepetések

Ettől kezdve 1968-ig „pihent” a Hegy. A bozótok, bokrok, bogáncsok, büdösbükkönyök, útilapuk nőttek, terebélyesedtek, hiszen a háborús károk nyomai alig tűntek el, és máris az önmarcangoló 1956-nak őszi fákat csavaró hurrikánja söpört végig az országon, s részben a Hegyen is. A kicsavart fák helyett újakat kellett ültetni. A jelképes faültetés, vagyis az ápolás, rendezés, újra kezdődött. 1968-tól most már elsősorban a Dunakanyar Intéző Bizottság szorgalmazására

Ezt megelőzően 1960-ban az Országos Műemléki Felügyelőség „nagyobb arányú helyreállítási munkákat kezd... amelyek jobbadán műemléki „leletmentő” munkák voltak...” (Zolnay). - Alig három évet várakozott a hegy. (Tellett az évmilliókból.)

1964-ben újra fényesre csiszolódtak az ásók, s a csákányhegyek. Hat esztendőn át folyik a mélyben rejtőző múlt köveinek, oszlopfőinek, néha csontjainak vallatása, amelyek ugyan nem hoztak olyan látványos eredményt, mint Lépőid Antal eredeti ásatásai a 30-as években, de amelyek nélkül ma egyetlen feltáró sem mozdulhatna, hiszen mindent elölről kellene kezdeni. Talán csodaszámba mehet, hogy a rózsa-ablak tekintett ránk először a múltból, és vezette viszafelé a kutatókat a régvolt századokba.

S. Nagy Emese naplójában így ír a feltárás e lényeges felfedezéséről: „...a kora Árpád-kori palota legépebben megmaradt részletei épp ezekből az István-féle építkezésekből maradtak ránk, amelyek a III. Béla által építtetett, s helyreállítva ma is látható palota alól kerültek elő... ”

Ez volt tehát a harmadik tett-sorozat 1945 után, amely oknyomozó megállapításaival igen szerényen húzódott meg a politikai, állami, városi és egyéb terepeken kefejtett erőfeszítések mögött. Nem zajos, de a nagy csöndben ki nem rekeszthető, jól észrevehető eredmény.

„Az 1957. évi ásatás — folytatja Zolnay a Középkori Esztergom című könyvében — mindössze egy ponton, az épületcsoport észak-keleti sarkánál hatolhatott le az épület alapozásának korát hitelesítő kultúrrétegekig.” (L.: Lábjegyzet, Középkori Esztergom, 73. oldal.)

39